Hirdetés

Nintendo perifériának is simán elmenne az új Xbox kontroller

|

Érdekes színválasztás mellett döntöttek a Microsoft illetékesei, Mario-vörösben pompázik az új Xbox kontroller.

Hirdetés

Tegnap délután új Xbox Series X/S kontrollert villantott a Microsoft. A frissen bemutatott irányító a Pulse Red nevet kapta, ami cseppet sem meglepő a szíválasztást látva: a kontrollert rikító pirosban/vörösben pompázik (sosem értettem a színekhez, azt is csak az esküvőmön tudtam meg, hogy az ekrü egy létező szín).

Már csak azért is nagyon izgalmas ez a színkombináció, mert teljesen egészében úgy fest, mintha tematikusan egy Mario kontrollert dobott volna piacra a Microsoft.

Hirdetés

Persze azért nem kell egyből kombinálni, (egyelőre legalábbis) nincs szó a Nintendo és a Microsoft közti szövetségről, az új Pulse Red kontrollerrel nem fogjuk tudni irányítani a nappaliban piheni Switchet. Kíváncsian várjuk, legközelebb milyen dizájnnal rukkolnak majd elő. Ez egyébként a negyedik dedikáltan Xbox Series X/S kontroller a Carbon Black, a Robot White, és Shock Blue után - előbbi kettő a fekete és a fehér perifériát takarja, míg az utolsó egy kék-fehér kontroller, ennek mintájára készült el az új Pulse Red verzió is.

A Pulse Red Xbox Wireless Controllert február 9-én kezdik el kiszállítani a megrendelőknek, ára pedig a megszokott 65 dollár lesz, szóval valószínűleg nálunk is pontosan annyiba kerül, mint a többi standard Xbox periféria. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)