Hirdetés

Erősebb Nintendo Switch jöhet idén?

|

Egy piaci elemző szerint könnyedén elképzelhető, hogy kapunk egy olyan modellt, ami akár 4K-ban is képes futtatni a játékokat.

Hirdetés

Idén tavasszal lesz három éve annak, hogy felkerült a polcokra a Nintendo Switch, ami viharos gyorsasággal lehagyta a kudarcnak bizonyult Wii U konzolt, és azóta is milliószám gyűjti az elégedett vásárlókat. Időközben megjelent a Nintendo hibridjéből egy kompaktabb, kizárólag hordozható konzolként működő verzió, de a piac már régóta várja, hogy egy, a Nintendo Switch Lite és az alapmodell teljesítményét is jócskán felülmúló kütyüt mutasson be a gyártó. Lehetséges, hogy még idén sor kerül rá.

Hirdetés

Egy japán videojáték-ipari konzultációs cég vezetője, Dr. Serkan Toto úgy véli, hogy idén a Nintendo vadonatúj modellt fog piacra dobni a jelenlegi generációs konzoljából. A Toto által szimplán csak Switch Prónak nevezett masina szerinte erősebb hardverrel rendelkezik majd, emellett nagyobb adathordozót fog használni, az ára pedig 399 dollár, szóval adóval együtt nagyjából 130 ezer forint lesz. Sőt, állítása szerint még 4K-ban is játszhatunk majd a készüléken, ami valamikor a PlayStation 5 és az Xbox Series X előtt jelenhet meg, és érkezik mellé egy olyan játék is, amivel a konzol eladásait szeretné megdobni a Nintendo.

Korábban egyébként már felröppentek ilyen-olyan információk egy esetleges Switch Pro kapcsán, de hivatalosan még semmit sem jelentettek be. Éppen emiatt a fenti eszmefuttatást is érdemes némi távolságtartással kezelni, bár nyilván más olvasata van a dolognak, amikor szakértőtől származnak az értesülések.

Ti vennétek egy erősebb Switchet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)