Hirdetés

A Nintendo tagadja, hogy leállítanák a Wii U gyártását

|

Az a szomorú hír járta be a világhálót, hogy a Nintendo leállította a Wii U gyártását, vagyis már csak azokat a konzolokat lehet majd megvásárolni, amik a boltok polcain hevernek. A Nintendo most nyilatkozott a pletykával kapcsolatban.

Hirdetés

Most mindenki a Nintendo Switchre koncentrál, még a Ubisoft vezérigazgatója is azt nyilatkozta a közelmúltban, hogy a Nintendo felismerte a Wii U gyengeségeit és képes volt tanulni a hibákból az új masina megalkotásakor. De vajon ha a Switch minden szempontból jobb lesz, az nem jelenti a Wii U gyors halálát?

A minap az Eurogamer pont egy ezzel kapcsolatos fülest szellőztetett meg, mikor több forrásra hivatkozva azt állította, hogy a Wii U gyártása a héten befejeződik, ezt követően már csak a megmaradt készletből vásárolhatunk. Akkor még azt írták, hogy a kiadó nem szerette volna kommentálni az értesüléseiket, azonban az IT Media később beszámolt róla, hogy a Nintendo szóvivője cáfolta a híreszteléseket, miszerint a Switch konzollal való tervek ellenére nem történt változás a Wii U gyártásában, minden más állítás hamis. Csatolták a Wii U-ra készülő és megjelenő játékok listáját is, amely szintén arra utal, hogy korai temetni a gépet.

Márciusban mellesleg egy japán újság, a Nikkei is megszellőztette ugyanezt a hírt, akkor a Nintendo ugyanúgy tagadta, hogy így lenne, és azóta sem történt változás. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)