Hirdetés

Az új Nvidia Shield lehetne a Nintendo Switch kihívója, de mi van vele?

|

Kikerült néhány dokumentum, amelyből kiderül, hogy az Nvidia biztosan dolgozott a kézikonzol újabb változatán, de egyre kisebb a remény arra, hogy ebből valaha lesz is valami.

Hirdetés

Még néhány évvel ezelőtt jelent meg az Nvidia Shield, ami a cég Android operációs rendszerre épülő kézikonzolja volt. Azóta már több különféle hardver megjelent ezen a néven, viszont az időközben Shield Portable-re átkeresztelt eszköz szinte teljesen elfelejtődött.

Az Nvidia tavaly nyáron benyújtott néhány dokumentumot az Federal Communications Commissionnek (ez az Egyesült Államok kommunikációs hálózatokat szabályozó szervezete), amelyből kiderül, hogy egy ideig egészen biztosan dolgoztak a konzol újabb kiadásán.

Mivel a dokumentumokat még tavaly adták be a szervezetnek, ezért aránylag kicsi az esélye, hogy a közeljövőben megjelenhet ez a konzol, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az idén megjelenő Nintendo Switch mennyire erős konkurencia lehet majd egy hasonló kütyünek. Pedig lehet, hogy egy jó konstrukció képes lenne alternatívát nyújtani a Nintendo konzolját vagy játékfelhozatalát elutasító vásárlóerőnek, de persze erősen kérdéses, hogy valaha lesz-e még hardcore handheld eszköz a piacon.

Ti mit gondoltok erről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)