Hirdetés

Ezt tudja majd a PlayStation 5

|

Végre sokkal többet tudunk a PS5-ről; mutatjuk, mi dolgozik a Sony idén érkező játékkonzoljában.

Hirdetés

Jól megvárakoztatott mindenkit a Sony, hiszen a nagy rivális Microsoft már egy ideje egymás után közli az Xbox Series X specifikációit, és most már gyakorlatilag mindent tudni lehet a felépítéséről. A PS5-ről azonban mindössze egy villámgyors, sokat sejtető de keveset mondó bejelentést kaptunk még januárban, és azóta tolódott a konkrétumok bemutatása. Most azonban, ha nem is minden részletre kiterjedően, de vége a várakozásnak, lehet is szépen összehasonlítgatni a két idei csúcs-konzolt, ha valakinél a "vas" ereje a legfontosabb döntő tényező.

Hirdetés

Mark Cerny, a konzol vezető tervezője elég hosszan beszélt olyan részletekről, amelyek leginkább a fejlesztőket érdekelhetik - minden bizonnyal egy az egyben a GDC-re tervezett előadását vezette elő. Szóval akit a nyers műszaki adatok érdekelnek, pörgessen lejjebb, itt pedig kicsit maradjunk az elmondottaknál - ezt a részt folyamatosan bővítjük is.

A szakember azzal kezdte a zárt ajtók mögötti bemutatót, hogy minden egyes PlayStation generációnál igyekeztek kiegyensúlyozni a különféle teljesítménybeli kérdéseket. Ez hol a processzor, hol a GPU felturbózását jelentette, és természetesen az új konzolnál is el kellett dönteni, mire fókuszálnak. Ebben leginkább a játékfejlesztők visszajelzéseire hallgattak, akik első kézből tudták elmondani, mik a PS4 egyre komolyabb visszafogó tényezői.

Gyorsabb tárhely

Az első témakör a tárolás volt: mindenképpen SSD-re volt szükség, hogy gyorsabban töltsenek be a játékok és azokon belül is az új helyszínek és minden egyéb tartalom. SSD-n eltűnik a hagyományos merevlemezek keresési ideje, és az adatáramlás sebességére minimum 5GB/s értéket lőttek be. Ennek a legfontosabb előnyei egyértelműek: a játékok telepítése gyakorlatilag nem vesz el időt, mindegyikük legfejlebb 1 másodperc alatt elindul, nem kell betöltőképernyőket bámulnunk, és a később érkező frissítések telepítése is pillanatok alatt lezajlik. Emellett pedig a rendszermemóriát is hatékonyabban lehet használni, hiszen ebben nem kell olyan játékelemeket tárolni, amelyek most már az SSD-ről is villámgyorsan "előhúzhatóak".

Grafikai turbó

Az új GPU kiválasztásakor egyszerre kellett arra törekedniük, hogy sokkal gyorsabb és erősebb legyen az elődnél, de megtartsa a visszafelé kompatibilitást és a fejlesztőknek is maradjon ismerős terep. Fontos, hogy a GPU (és egyébként a CPU szintén) nem fut majd folyamatosan ugyanazon az órajelen. Csupán néhány százalékra kell gondolni, ez viszont komoly rugalmasságot ad a különféle terhelések egyenletes kezelésére. A ray-tracing terén nagyjából arra lehet számítani, mint a PC-ken, Cerny eleve úgy fogalmazott, hogy a PS5-ben használt GPU beleillik az AMD PC-s útitervébe.

Jöjjenek a száraz adatok!

A legegyszerűbb az, ha a megismert részleteket kapásból bevarrjuk egy olyan táblázatba, amelyben azonnal összehasonlítható a már ismert Xbox Series X specifikációkkal. Úgyis mindenki ezzel folytatná a cikk után, szóval legyen meg egyben. Íme (rákattintva a kép megnő):

Ahogy várható volt, a processzor ugyanúgy AMD Zen 2, valamivel óvatosabban kihajtva, mint az új Xbox esetében. A GPU is hasonlóan egyedi AMD RDNA 2, szintén valamivel kisebb TFLOP értékkel. A gyártási technológiát nem részletezték, ezért erről annyit mondhatunk, hogy szinte biztosan ugyancsak 7 nanométeres. A RAM mérete 16GB, itt szintén nem tértek ki a felosztására, de esélyesen ez esetben is megoszlik a rendszer és a GPU kiszolgálása között. Érdekes azonban, hogy míg az Xbox Series X esetén két különböző sávszélességet jeleztek a rendszer és a GPU számára fenntartott memóriával kapcsolatban, a PS5-nél egyetlen adatot kaptunk, ami a versenytárs két értéke között helyezkedik el.

A belső tárhely nem éri el az 1 terabájtot, de NVMe SSD bővítőhely áll rendelkezésre és USB HDD-t is használhatunk, ha kifutunk a helyből. Végül pedig ugyancsak lesz 4K UHD Blu-ray támogatás. Amiről viszont nem esett szó: nem mondtak konkrétumot a megcélzott és fix fps értékekről, és persze ugyancsak egy szó sem esett arról, hogyan néz majd ki a konzol, valamint milyen hűtésre számíthatunk. Teljes titokban maradt a pontos megjelenési dátum és az ár is, szóval úgy tűnik, kell még újabb alkalom is arra, hogy teljes képet kapjunk a PS5-ről. Talán majd az E3 idejében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)