Hirdetés

PlayStation 5 - már biztos, hogy 2020 végén érkezik, az új kontrollerről is meséltek

|

Eddig is nagyobb összegben mertünk volna fogadni a PlayStation 5 várható megjelenésére, valóban a 2020-as ünnepi szezonban fog debütálni

Hirdetés

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója ma bejelentette, hogy az idén áprilisban leleplezett PlayStation 5 konzolt (mármint ekkor derültek ki az első hivatalos infók a gépről) 2020 ünnepi időszakában tervezik piacra dobni. 

Hirdetés

Ő maga is elismerte, hogy bejelentése valószínűleg senkit sem lepett meg igazán, viszont azt is tisztázta, hogy mostantól folyamatosan bejelentenek majd részleteket a következő generációval. Az első ilyen infómorzsa a PS5 mellett érkező új kontroller jellemzése volt. Az egyik fontos újítás az lesz, hogy a periféria immár érintésalapú visszajelzésre lesz képes a korábbi sima rezgés helyett (ami egyébként az ötödik konzolgeneráció óta szerves része a kontrollereknek). Jim Ryan ígérete szerint visszajelzések minden eddiginél szélesebb skáláját tapasztalhatjuk meg akkor, ha mondjuk hozzácsapódunk egy versenyautóval a védőkorlátnak, vagy szerelünk valakit a virtuális focipályán. A különböző textúrák eltéréseit is érzékelni fogjuk állítólag a kontrollereken keresztül, vagyis másképp viselkedik a periféria, ha egy füves mezőn halad át a karakterünk, és másképp, ha épp sárban vánszorgunk. Ugyancsak fejlesztik a ravaszgombokat is (L2 és R2), amelyek ellenállását szabadon programozhatják a fejlesztők, így például soha nem tapasztalt immerzíó lesz érezhető akkor, ha felhúzunk egy íjat. 

Az új kontrollerek korai verziói már jelenleg is ott vannak a játékfejlesztőknél, szóval minden lehetőség adott arra, hogy a PS5 nyitócímei tökéletesen kihasználják majd az új perifériákban rejlő lehetőségeket. Írása végén Ryan külön kitért arra is, hogy PlayStation 4-re még érkezik három nagyon fontos cím a Sony-tól: a Death Stranding, a The Last of Us Part II, és a Ghost of Tsushima.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)