Hirdetés

PlayStation 5 - jó esély van rá, hogy halkabb lesz a hűtése, mint a PlayStation 4-é

|

Nagyon úgy tűnik, hogy a Sony figyelt a játékosok panaszaira, és előállt egy nagyon fontos újítással a következő gépe kapcsán.

Hirdetés

Egészen remek kis masina a PlayStation 4, de talán még a legnagyobb Sony-rajongók is elismerik, hogy a hűtése esetenként elég hangos, főleg akkor, ha nagy terhelés alatt van a gép. Lehet, hogy az új generációban már nem lesz ilyen probléma?

Hirdetés

A Sony egyik tervezője még májusban jegyeztette be az alábbi képen is látható szabadalmat, ami tulajdonképpen egy elektronikus hűtőrendszer. Érdekes alakja van a kütyünek, és a hűtőbordák mellett több port is található rajta. Íme:

Elképzelhető, hogy a cucc nem a PlayStation 5 kész változatához lett megalkotva, hanem például a fejlesztőknek szánt verzióhoz, vagy épp egy teljesen másik géphez. Érdemes megjegyezni, hogy a PlayStation 4 dizájnját is ugyanez a mérnök jegyeztette be korábban, így az is benne van a pakliban, hogy valóban a következő generációs konzolhoz készült a kütyü. Ha pedig így van, akkor nem is olyan elképzelhetetlen, hogy a Sony nagy figyelmet fordít a hűtésre (különösen annak zajára), és ezért megalkotott egy vadonatúj rendszert.

Szerintetek is túl hangos a PlayStation 4 ventilátora?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)