Hirdetés

Feltörték a PlayStation Vita rendszerét

|

A kézikonzol megjelenése óta senkinek sem sikerült érdemben megpiszkálnia a PlayStation Vitát, most azonban egy hacker sikerrel járt, és rájött, hogyan lehet házilag barkácsolt szoftvereket futtatni a gépen.

Hirdetés

Utoljára egy évvel ezelőtt került elő egy hack, mely csak akkor volt hajlandó működni, ha a felhasználók a PS Vitát PC-hez csatlakoztatták. Az is valami, de azért nem sok.

Tudjuk, vagy legalábbis a kalózok szeretnek bízni abban, hogy semmi nem feltörhetetlen. Most a Molecule csapatának sikerült összehoznia a 3.60-as, azaz a legfrissebb verziószámú rendszer feltörését, és kiadták a HENkaku névre keresztelt hacket. A szükséges kód injektálása után FTP-n keresztül lehet elérni a fájlrendszert, és könnyen átmásolható minden házilag készített szoftver. Ez azért is jó, mert minden, a Sony által visszautasított és így a PS Store-ba fel nem került játék játszhatóvá válik, nem beszélve a retro emulátorokról és azokon keresztül a mindenféle klasszikusokról. Egyelőre a Doom vitás változatán és pár emulátoron kívül nincs még más, és az illegális forrásból beszerzett játékok sem működnek, mert a program a másolásvédelmet nem hidalja át. Az egyik fejlesztő, Yifan Lu elmondta, hogy nem akar a warezolás útjába állni, de elősegíteni sem fogja. A kalózoknak így még várni kell, de valószínűleg nem lesz sok idő, míg valaki a HENkaku segítségével ezt is megoldja. Egyébként nem csak a Vitával, de a PlayStation TV-vel is megy.

Linket természetesen nem adunk hozzá, és nem bátorítunk senkit, hogy használja. A PlayStation fiókotok letiltását is kockáztathatjátok vele, de döntsétek el ti, megéri-e nektek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)