Régebbi CPU-k és GPU-k ma - elavult, mégsem felejthető

|

Mennyire érdemes minden generációváltáskor új eszközbe invesztálni? Mennyire vannak lemaradva a pár éve megjelent processzorok a mostaniakhoz képest? Ennek jártunk utána.

Minden nap új kedvezmények várnak az 576 Adventi Naptárban! Hirdetés

Kereken tíz évvel ezelőtt jelent meg legelső tesztünk az Intel Core 2 Quad Q6600-ról, amely akkor nagyon gyorsnak és erősnek tűnt. Az eltelt évtized sem volt elegendő arra, hogy teljesen elfelejtsük ezt a CPU-t, mind a mai napig sok asztali PC-ben teljesít szolgálatot, és tulajdonosai többnyire elégedettek. Ez kíváncsivá tett minket; vajon tényleg igaz-e, hogy az asztali processzorok fejlődése annyira lelassult, hogy már két-három generációváltás után sem éri meg cserélni. Összeválogattunk öt olyan Intel processzort az elmúlt tíz évből, amelyek a maguk idején meghatározóak voltak teljesítményüknek, fejlettségüknek vagy éppen kedvező áruknak köszönhetően, majd a CPU-k teljesítményét összemértük mai, modern alkalmazásokban, hogy kiderüljön, miről mond le az, aki még mindig több generációval ezelőtti processzort dolgoztat gépében.

Hirdetés

Öreg tranzisztor nem vén tranzisztor

Nem bölcs dolog minden egyes Intel processzorgeneráció-váltást szigorúan követni, mert ilyenkor a gyorsulás csupán egy számjegyű, és többnyire kevés az újdonság is. Ugyanakkor két-három generáció után már általában történik annyi változás, amitől látványosan jobb a modernebb számítógép. Ha a gyártástechnológiát nézzük, jól látszik, hogy két-három évente a csíkszélesség is csökken, ebből pedig automatikusan alacsonyabb fogyasztás és/vagy nagyobb teljesítmény következik. Emellett a processzorfoglalatok is cserélődnek, egy-egy láb eltérés is lehet, ami nem azt mutatja, hogy alig történt változás, ilyen esetekben is tapasztalhatunk óriási eltéréseket. A gyártástechnológia mellett rendszerint a mikroarchitektúrán is jelentősen javít az Intel, bár azt meg kell hagyni, hogy az első Core család megjelenése óta nem változott sokat az alapfelépítés.

Az újabb processzorok egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy kiegészítik az utasításkészletüket, illetve újabb modulokat is kapnak. Ezek az új funkciók mit sem érnek, ha régi programokat futtatunk, de nagymértékben növelik a teljesítményt, amikor újabb PC-kre optimalizált alkalmazásra váltunk. Ez igaz a párhuzamos feladat-végrehajtásra, a videotömörítésre, a titkosításra vagy éppen a dinamikus gyári tuningra is; mindegyik funkcióhoz készült hardveres támogatás a modern Intel processzorokban.

Ha pusztán a magok számát nézzük, nem szembeötlő a hardveres erősítés, mert ahogy 2007-ben már bárkinek lehetett négymagos processzora, úgy ma is ennyi mag az általános és ideális. Ez azonban csak a felszín, az új négymagos CPU-k sokkal jobban kihasználják a párhuzamosítást, például a Turbo Boost-technológia révén. Ha csak egy-két programszálon fut a fő alkalmazás, a CPU lekapcsolja a tétlen magokat, és az aktív modulokra jelentősen, akár 1 GHz-cel nagyobb órajelet kapcsol anélkül, hogy túlmelegedéstől vagy extrém fogyasztástól kellene tartanunk.

Tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a processzorban legyenek a fontosabb vezérlők, ezért a Core 2 Quad Q6600 esetében is az alaplapi chipkészlet része a dupla csatornás memóriavezérlő. Az integrált grafikus chip sem volt még elterjedt, csak néhány chipkészlet tartalmazott ilyet, és felárat kellett érte fizetni. Ezek a külső vezérlők - bár összteljesítmény szempontjából kritikus fontosságúak - szűk keresztmetszetű buszokon kapcsolódtak a processzorhoz. Ez lefojtotta a gépek teljesítményét, ahogy a gyorsítótárak sem voltak még olyan hatékonyak, mint ma. Annak ellenére, hogy egy ilyen processzor puritán, a fogyasztása és hőtermelése nagyon magas. Az öt processzor közül például a Q6600 rendelkezik a legmagasabb, 105 wattos TDP-értékkel (Thermal Design Power), mégis ez a rendszer fogyasztja a legtöbbet. Ez azt jelenti, hogy hiába régi a gép, hűtésből ugyanakkorát vagy még nagyobbat, jobbat igényel, mint egy mai, modern processzor.

Platformugrások

Ha nem számoljuk a kisebb ráncfelvarrásokat, az Intel ötször újította meg az átlagfelhasználóknak szánt platformját az elmúlt tíz évben. Ez minden esetben az előző generációval inkompatibilis processzorfoglalatot jelent, vagyis teljesen új gépet kell építeni, ha váltani szeretnénk. A Core 2-es rendszer ráadásul még DDR2-800-as rendszermemóriával működött, amelyet azóta előbb DDR3-ra cserélt az Intel, majd miután ennél a szabványnál elérte az 1866 MHz-es elméleti sebességet, ismét váltott. Jelenleg DDR4-es memóriamodulokra van szükségünk, amennyiben új inteles PC-t szeretnénk építeni. Ennek elméleti órajele 2133 vagy 2400 MHz, miközben a modulonként elérhető kapacitás jelentősen megnövekedett (64 GB), a feszültség pedig csökkent (1,2 volt).

Tesztünk legidősebb platformja az LGA775-ös processzorokhoz készült, amelyben még két chipből állt a chipkészlet, ugyanis ebben kellett elhelyezni többek között a memória- és a grafikus vezérlőt is. Az LGA775-ös lapok emellett már kezeltek négy RAM-modult dupla csatornás kiépítésben, általános volt a gigabites LAN-vezérlő, az 5.1/7.1-es audio- és a PCIe x16-foglalat is. Utóbbi még 2.0-s szabványú volt, és a ma használatos, 3.0-s kiadás sávszélességének csupán a felét kínálta. Ennél is fontosabb, hogy több LGA775 lapon SATA6G-portokat és SATA-RAID-et is építettek a chipkészletbe integrált vezérlővel, vagyis egy SATA6G SSD beszerelésekor nem lép fel szükségszerűen teljesítménycsökkenés. Az USB-portokkal kapcsolatban már nem ilyen jó a helyzet: egyes alaplapokon ugyan a gyártó extra felárért megoldotta az USB 3.0-csatlakozást, de ez ritka volt, így az USB 2.0-val kellett beérnünk.

A következő két platformváltásról sajnos nem lehet elmondani túl sok jót, az LGA1156 és az LGA1155 mint szolgáltatások alig hoztak újdonságot. A processzorokon azonban számtalan fontos újítás történt. Az új Core családoknál már a processzorba integrált DDR3/DDR4 memóriavezérlőt és PCIe-vonalakat használhatunk, integrált a grafikus modul is, így három, kritikusan fontos elem költözött a központi egység közvetlen közelébe. Emellett számtalan hasznos funkció is megjelent, mint például a hardveres videotömörítés (QuickSync Video) vagy a titkosítás gyorsítása (AES-NI). A chipkészletek viszont nem változtak sokat, igaz, ma már minden belefér egyetlen chipbe. Az USB 3.0 még mindig nem natívan támogatott, nincs M.2/NVMe, és a PCIe is csupán 2.0 szabványú.

Az LGA1150 és LGA1151 hozta meg szolgáltatások terén az áttörést: megjelent a natív USB 3.0, az NVMe SSD-k kezelése, a PCIe 3.0 és még sok hasznos funkció, azonban a processzorok nem okoztak nagy meglepetést. Több alkalommal is tanúi lehettünk, ahogy az Intel csupán néhány új funkcióval frissítette a chipkészleteket, gyorsulás nélkül. Nem fejlődött sokat a gyártástechnológia sem, és számítási teljesítmény tekintetében a generációk közti szakadékok kis résekké szűkültek. Sokan igyekeztek megfejteni, mi okozhatta ezt a megtorpanást az elmúlt években, és az Intel is próbálta megmagyarázni. A leghihetőbb verzió a konkurencia hiánya: az AMD kikopott a közép- és felső kategóriából, és a belépőszinten is küzdenie kellett egy minimális piaci részesedéssel. Ennek a felborult egyensúlynak a helyreállítását várja az AMD a legújabb Ryzen processzorcsaládtól, amelyet már mi is teszteltünk, és a saját szemünkkel láttuk, hogy minden megvan benne a sikerhez.

Tetten érhető fejlődés

Tíz év nagy idő; és erre több bizonyítékot is találunk a processzorokat felvonultató táblázatban. A gyártástechnológia 65 nm-ről 14 nm-re csökkent, ami jelentős változást jelent, az órajel közel megduplázódott, a memória-alrendszer a többszörösére gyorsult, az integrált grafikus vezérlő is érettebb lett, miközben a fogyasztás csökkent. A legfontosabb kérdés az, hogy mennyire régi processzorral és platformmal lehet még ma is kompromisszumok nélkül tanulni, dolgozni, játszani és kikapcsolódni.

A méréseket a PCMark 7 és PCMark 8 programcsomagokkal kezdtük, amelyek szimulált PC-használatot futtatnak. A PCMark 7 esetében jól látható, hogy a Q6600-as, tízéves CPU-hoz képest a Core i7-6700K gyorsulása nem mellbevágó, ugyanis ez a szoftvercsomag még nem használja ki megfelelően az újabb funkciókat. A PCMark 8 már sokkal jobban mutatja, mennyit fejlődtek az x86-os processzorok: körülbelül két és félszer gyorsabb volt a Q6600-asnál a modern Core i7-6700K. Az elmúlt évtizedben a párhuzamosítás kapta a főszerepet, amit igazol a CineBench R15: noha már a Q6600 is négymagos volt, a jelentősen fejlettebb (például integrált RAM-vezérlővel rendelkező) Core i5-2500K vagy az újabb, tesztünkben szereplő CPU-k rengeteget gyorsultak. A CineBench R15-öt kifejezetten párhuzamos végrehajtásra optimalizálták, sajnos ez mind a mai napig nem mondható el az összes közkedvelt programról. A WinRAR szintén a párhuzamosításban rejlő tartalékokat mutatja meg, illetve rengeteget számít, hogy a processzormagok mekkora memória-sávszélességgel gazdálkodhatnak. A chipkészletben található DDR2-800 kontrollerhez képest a CPU lapkájába integrált DDR4-2133-as vezérlő hatalmas előnybe hozza a mai PC-ket.

A valós felhasználásban is jól látható a régebbi és a legújabb processzorok közötti gyorsulás. Az integrált GPU jóval erősebb lett, de a videokártyákat is sokkal több adattal képes kiszolgálni egy mai CPU, és a videotömörítés is a többszörösére gyorsult. Mindeközben a fogyasztás csökkent, ami talán a teszt legfontosabb üzenete: minden új PC kevesebbet fogyaszt a tíz évvel ezelőtti rendszereknél, nyugalmi állapotban pedig képesek minimális fogyasztásra kapcsolni a mai processzorok.

Egy Q6600-as vagy hasonlóan régi processzorral szerelt gépet tehát érdemes leváltani akkor is, ha amúgy számítási teljesítményét többé-kevésbé elfogadhatónak tartjuk. Ennek alátámasztására került a tesztbe a négyéves, fillérekért beszerezhető Intel Pentium G3220, amely érezhetően gyorsabb a régi CPU-nál, miközben kevesebb, mint a felét fogyasztja, és a platform által kínált szolgáltatások is sokkal fejlettebbek.

Az idő kicsorbult vasfoga

A mérések megmutatták, hogy tíz év alatt gyorsabbak lettek a PC-k, miközben fogyasztásuk csökkent. Ugyanakkor nem ennyire egyértelmű a helyzet, ha a 2007-es Core 2 Quad Q6600 helyett a hatéves Core i5-2500K-t vagy a mára háromévessé vált Core i7-4790K-t mérjük össze a mai, modern processzorokkal. A Sandy Bridge alapokra építkező Core i5-2500K már a legtöbb fejlett szolgáltatásban megtalálható, a platform hiányosságait pedig kiegészítő kártyákkal lehet orvosolni. Ha ezt megtesszük, gépünk alig lesz lassabb a mai rendszereknél. Ez azért fontos, mert a használtcikk-piacon fillérekért beszerezhetünk egy Core i5-2500K processzort, és a platformköltség is barátságosan alacsony. Persze számításigényes programok futtatásához, például videótömörítéshez, 3D-modellezéshez vagy erős játékgépek építésére nem ajánlott egy hatéves számítógép, mert jól láthatóan gyengén teljesít az említett alkalmazások futtatása alatt, és a modern videokártyákat is visszafogja.

Ugyanez a hároméves Core i7-4790K-ról és a Haswell processzorcsaládról már nem mondható el. Az Intel azóta többször is platformot váltott, a Core generációból is megjelent a nyolcadik, de a mérések nem támasztják alá az azonnali csere indokoltságát. A 22 nm-es processzor alig marad el a szintetikus tesztekben a Core i7-6700K-tól, és játék során is alig fogja vissza az erős GeForce GTX 980-as videokártyát - igaz, cserébe az ára sem zuhant még nagyot.

A tegnap titánjai

Sokan azt gondolják, ahogy a processzorokon, úgy a videokártyákon is lehet spórolni azzal, ha a legújabb generáció helyett, kéz alatt régebbi VGA-t vásárolnak. Ezen a piacon már akár egy-két év alatt is látványos áresés tapasztalható, ami sokakat csábít arra, hogy a nemrég még elérhetetlen, mindenki által istenített csúcskártyát megszerezzék maguknak aprópénzért.

Láthattuk, hogy tíz év alatt a CPU-k fejlődtek ugyan, de két-három generációt ügyesen visszaugorva hatalmasat lehet spórolni, miközben a teljesítményből alig adunk le. A videokártyák világában azonban más a helyzet. Az Nvidia és az AMD hosszú évek óta ádáz harcot vív egymással, és erre az évente megjelenő új generációs GPU-családok jelentik a bizonyítékot. Az AMD ugyan többször trükközött azzal, hogy némi ráncfelvarrást követően egyéves GPU-kat matricázott át, de ezeknél a váltásoknál az órajelekkel és az árakkal játszott úgy, hogy a gyorsulás érezhető legyen.

Bár több szegmensben is kiváló Radeonokat találunk az AMD kínálatában, a piacot egyértelműen az Nvidia uralja. Az Intellel ellentétben azonban a GeForce-ok atyja nem kényelmesedett el, sorra ontja magából az egyre gyorsabb és/vagy olcsóbb videokártyákat, amelyek valóban látványos előrelépést hoznak a gamer-PC-k világában.

Óvatos múltidézés

A gyors fejlesztési tempó és a játékmotorok évenkénti megújulása miatt veszélyes túlságosan messzire visszanyúlni az időben videokártya vásárlásakor. A régi, két-három vagy akár négy generációval ezelőtti közép- vagy alsó kategóriás kártyákat tényleg csak akkor érdemes számításba venni, ha ekkortájt készült játékokkal akarunk játszani, és a lehető legtöbbet spórolnánk. A hasonló korú csúcskártyák között találhatunk olyat is, amelyik még ma is megbirkózik a legtöbb AAA játékkal full HD-ben, közepes/magas részletesség mellett, de a hiányos effekteken és az elképesztően magas fogyasztáson meglátszik a fejletlenség, miközben a 3D-s teljesítmény alig éri el a modern, alsó-közép kategóriás modellekét.

Ez kiválóan megfigyelhető a táblázatban is, amelyben a GeForce GTX 780-as modell szerepel. A négyéves kártya hiába rendelkezik rengeteg shaderrel és textúrázóval, hiába a nagy memória-sávszélesség, a nála nagyságrendekkel kisebb GeForce GTX 1050 Ti könnyedén felveszi vele a versenyt, miközben kevesebb mint a felét fogyasztja, és alig melegszik.

A GeForce GTX 970 és a Radeon R9 390 már jobban állták a próbát, még ma is szinte minden játékot tökéletesen futtatnak, full HD felbontásúak, de azért az extrém effekteket le kell kapcsolni, és a 60 fps-t sem mindig érik el. Az abszolút király ezúttal a GeForce GTX 1070, amely nem csupán fejlett, gyors és erős, fogyasztása sem túlságosan magas, egyedül az ára mehetne lejjebb, mondjuk 110-120 ezer forintig.

Ha úgy szeretnénk spórolni gépépítéskor, hogy régebbi videokártyát használunk, egy-két generációnál messzebb ne menjünk vissza az időben. A használtcikk-piacon olyan modellt keressünk, amely még garanciális, és vásárlás előtt próbáljuk ki saját gépünkben is. A tesztelt kártyák közül a GeForce GTX 970-et tudjuk nyugodt szívvel ajánlani, amely még mindig kellően erős, nem fogyaszt túl sokat (nem úgy, mint a Radeon R9 390), rendelkezik a fontosabb szolgáltatásokkal, és aki ügyes, az általunk feltüntetett átlagárnál kedvezőbben, akár 62-65 ezer forintért is hozzájuthat.

Nálatok milyen gép fut? Milyen gyakran újul meg a PC?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!