Hirdetés

Az AMD Ryzennel dolgozik a Sony, de vajon min?

|

A PlayStation 4-ben nem Ryzen van, így sok rajongó szerint egyértelműen arról van szó, hogy a Sony már a konzol valódi utódján dolgozik.

Hirdetés

Még azért várnunk kell egy kicsit, míg esedékes lesz egy teljesen új PlayStation konzol, de ettől függetlenül a Sony már most is dolgozik valamilyen titokzatos, új hardveren és már azt is tudjuk, hogy ebben jó eséllyel az AMD Ryzen processzora is helyet fog kapni.

Hirdetés

A Linuxra specializálódott Phoronix portál felfedezte, hogy a Sony egyik vezető programozója már hetek óta kódot tol be az LLVM kódbázisába a Githubon, egészen pontosan a Ryzen mikroarchitektúra támogatásához kapcsolódóan. Az LLVM egy infrastruktúra, amit különféle fordítóprogramok fejlesztéséhez lehet használni, manapság sok modern programozási nyelv támaszkodik rá.

A szóban forgó alkalmazott LinkedIn profiljából az is kiderül, hogy hardveres fejlesztésekkel foglalkozik a cégnél, ami szintén megerősítő, hogy nem csak hobbiból támogatta a nyílt forráskodú projekt fejlesztését. Érdemes megjegyezni, hogy a programozó az első generációs Ryzen architektúra támogatását fejlesztette, annak ellenére, hogy mire az új PlayStation megjelenhet, addigra  következő is elérhető lesz. Persze ez nem ennyire egyszerű, hiszen a mérnököknek mindig egy adott időkeret limitációi szerint kell dolgoznia, ha időben akarnak kész hardverrel előállni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)