Hirdetés

Szinte minden eddigi konzolnál nehezebb lehet a PlayStation 5

|

Egy szivárgás szerint csak a PS3 tudja súlyban maga mögé utasítani a Sony készülő gépét, ami szinte biztosan egy gigászi konzol lesz.

Hirdetés

Mi is többször foglalkoztunk azzal, hogy mekkorák lesznek az év vége felé megjelenő konzolok és egy dolgot biztosan elmondhatunk: nagyok. Erre nyilvánvalóan azért van szükség, hogy a lehető legjobb hardvereket zsúfolhassák a borítás alá, de ezek nyilván nem csak helyben követelnek sokat, de éppenséggel tollpihe könnyűséget sem kölcsönöznek a gépeknek - ezt látszik megerősíteni egy szivárgás is.

Hirdetés

A német Amazonra került fel a PlayStation 5 adatlapja, és itt sok egyéb információ mellett a konzol súlyát is megtalálni. Ha valós adatokat láthatunk a webshopban, akkor bizony duplán megerősített szatyorral kell érkezzünk a boltba, ugyanis csak a PS5 4,78 kilogrammot nyom majd (ebben nincs benne a csomagolás és a tartozékok). Ezzel a második legnehezebb konzol lesz a PS3 után, ami 5 kilogrammal jelenleg a valaha megjelent legnehezebb konzol.

Persze az Xbox Series X-nek sem kell panaszkodnia, hiszen a dobogó harmadik fokát gond nélkül behúzta a maga 4,4 kilogrammjával. Érdekes azonban, hogy a lemezmeghajtó nélküli PS5-nél is ugyanolyan súly van feltüntetve, holott logikus lenne, hogy az egy kicsivel kevesebbet nyomjon; a Xbox esetében majdnem fél kilóval könnyebb a Blu-ray olvasót nélkülöző gép. 

Ahogy minden szivárgást, úgy ezt is érdemes a helyén kezelni addig, amíg a Sony meg nem erősíti az értesüléseket. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)