Hirdetés

Újabb részletek derültek ki arról, mit tud valójában az Xbox Series S

|

A meglehetősen olcsó Xbox Series S konzol esetében elsősorban a felbontás kapcsán kell kompromisszumot kötni.

Hirdetés

Tegnap megtudtuk, mennyibe fog kerülni és mikor érkezik az Xbox Series S, ma pedig azt is bejelentette a Microsoft, hogy ennek nagy testvére, az Xbox Series X mennyiért lesz kapható november 10-étől. Az árkülönbség jelentős, és pusztán a lemezmeghajtó hiánya nyilván nem indokolja, hogy az egyik gép 70 ezerrel olcsóbb legyen, mint a másik - szerencsére megtudtuk, miről kell lemondanunk, ha nem akarunk 185 ezres kiadással belépni az új generációba.

Hirdetés

A legnagyobb különbség, hogy az Xbox Series S esetében nem játszhatunk majd 4K-s felbontással, 1440p a maximum, amit a gépből ki lehet sajtolni. A processzor mindkét masinánál ugyanaz, de itt 3,6 GHz-es órajellel fut, míg a Series X esetében 3,8 GHz-zel. Az igazán nagy eltérés természetesen a GPU-nál tapasztalható, de összességében még a Series S is négyszer olyan gyors, mint az Xbox One, és a 120 fps elérése sem lehetetlen.

A Series S GPU-jának teljesítménye kb. háromszorosa a One-énak, számítások alapján 4 TFLOPS-os, míg a Series X 12 TFLOPS-os, ami nagy különbségnek tűnhet, de a konzolnak nem kell 4K-s felbontást kihajtania. 10 GB-nyi, 224 Gbps sebességű GDDR6-os memória található még benne, míg a Series X-ben 16 GB-nyi lesz.

A gyors betöltés, az SSD nyújtotta előnyök természetesen járnak, mint azt az alábbi videó is bemutatja.

Visszatartó tényező lehet még az 512 GB-os tárhely, ami az akár 200 GB-os játékok korában igen szerény. Mindenesetre aki nem hardcore játékos, vagy hajlandó kevés játékkal beérni, és kivárni a telepítést, amikor valami mást kíván meg, bátran belevághat, nem fog rosszul járni ezzel sem. Aztán majd meglátjuk a megjelenés után, hogy valójában mennyire kompromisszumos ez a választás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)