Hirdetés

Újratervezik a PS5-öt, de nem úgy, ahogy gondolnád

|

A jelek szerint a Sony mérnökei keményen dolgoznak, hogy csökkentsék a gyártósorokra nehezedő nyomást, és így több játékos tapasztalhassa meg az új generáció csodáit.

Hirdetés

Hiába fogadkozott a Sony még a megjelenés előtt, hogy mindenkinek jut majd elég PlayStation 5, végül a szkeptikusoknak lett igaza. Itthon is elkapkodták a konzolokat még előrendelésben, sokan azóta is hiába várnak a saját hardverükre, és ha valaki nem akar hónapokat malmozni, amíg neki is jut egy konzol, az kénytelen kétes forrásból, a bolti ár többszöröséért venni egyet.

Ez a jelek szerint egy darabig még nem is fog változni, de a kékek már dolgoznak a megoldáson. A tajvani Digitimes jelentése szerint már készül a konzol következő iterációja, ami 2022-ben debütálhat. Ha hihetünk nekik, az új modellbe egy átdolgozott, 6 nanométeres AMD processzor kerül majd, ami remélhetőleg elősegíti, hogy több PS5 gördüljön le a gyártósorról.

Hirdetés

Bár egyelőre csak ők írtak a váltásról, a Sony pénzügyi igazgaztója is megerősítette legutóbbi beszámolója során, hogy a japánok nem ülnek a babérjaikon, a kitűzött eladások teljesítésének érdekében a második évben elkezdhetik más forrásból is beszerezni a félvezetőket, vagy átdolgozhatják a dizájnt, de konkrétumokba egyelőre nem bocsátkozott.

Persze nagyon nem kell meglepődni, az ilyen architekturális újragondolások egyáltalán nem új keletűek a konzolpiacon: emlékezzünk csak vissza, alig két évvel a PS4 rajtja után hasonló folyamatok játszódtak le, aminek köszönhetően az új konzolok csendesebbek és energiatakarékosabbak lettek.

Ez a teljesítményre nem lesz hatással, ahogy azoknak sem szolgálhatunk egyelőre jó hírekkel, akik abban bíztak, hogy kicsit kecsesebb lesz a PS5 háza, és nem kell kivágni a tévé-állvány oldalát, hogy beférjen a bumszli doboz.

Valószínűleg idővel erre is sor kerül majd, de az előző generációban három évet kellett várni, mire megérkezett a PS4 Slim és a hardveresen is átdolgozott Xbox One S, most sem lesz gyorsabb a váltás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)