Hirdetés

Xbox Series X és Series S teszt - első benyomások az új generációban

|

Az elmúlt néhány napban volt alkalmunk nyomogatni a Microsoft új konzoljait, elmondjuk, milyennek éltük meg eddig az Xbox-féle next-gen élményt.

Hirdetés

Mindig nagy ünnep a játékvilágban a konzolgenerációk váltása, amikor a korosodó hardvereket leválthatjuk, és az új masinákat beröffentve megnézhetjük, nagyjából mi vár ránk a következő 4-5 évben. Persze közben folyamatosan fejlődnek a játékmotorok, a fejlesztők egyre többet tudnak a konzolok valódi teljesítményéről, és ha összehasonlítunk egy 2013-as játékot egy 2020-assal, egyértelműen látható az előrelépés - pláne, ha az időközben megjelent, erősebb konzolokon tesszük ezt meg.

Ilyenkor az is fontos, hogy a felhasználók minden tekintetben érezzék a fejlődést - vagyis fontos volt eddig, ugyanis a Microsoft úgy döntött, az egységességre törekszik, ami mind a kontrollernél, mind a felhasználói felületnél tetten érhető. Egyéni ízlés kérdése, hogy ez jó-e vagy sem, de nálunk emiatt elmaradt a kezdeti katarzis - na meg azért, mert bár a gépeket ki tudtuk próbálni, a teljesen új játékok, mint a DiRT 5 vagy az Assassin's Creed: Valhalla, még pár napig nem kapják meg azt a frissítést, ami a One-os változatot Series X/S-esre cseréli. Ezekről tehát a jövő héten számolunk be, addig viszont elmondjuk, mik az eddigi tapasztalataink közel egy hét nyüstölés és 4, már frissített, de korábban megjelent játék kipróbálása után.

Illetve itt szeretnénk megköszönni Telex-es barátainknak, hogy kölcsönadták egy napra Xbox Series X-üket, ezekben a konzolszegény időkben a Microsoft nekünk csak egy Series S-t tudott biztosítani.

Hirdetés

A hűtő és a rezsó

A Microsoft dizájnerei nyilvánvalóan egy konyhában tervezték meg a két gépet, viszont a hónapok óta a neten pörgő, mostanra talán már le is járt poénoktól eltekintve mindkettő határozottan szép.

Az 15,1x15,1x30,1 cm-es Xbox Series X fektetve szélességét tekintve ugyanakkora, mint a One X, viszont 9 centivel magasabb, így közvetlenül a legtöbb tévé alá pont nem lehet betenni úgy, hogy ne lógjon bele a képbe. Az előző generációs csúcsgépnél egy picivel a 6,5x15,1x27,5 cm-es Series S is magasabb, de milliméterekről beszélhetünk, és mind szélesség, mind hossz tekintetében kisebb. Míg előbbi a tetején és a hátulján ereszti ki a hőt, utóbbi az elő- és hátlap kivételével minden irányba tolja, elsősorban a "fekete korongon" (na jó, főzőlapon) keresztül. A Series S-en csak ez a rész melegszik (mondom, főzőlap), de a Series X teljes egészében felforrósodik terhelés alatt, amiből remélhetőleg nem lesznek később problémák. Ugyanakkor legalább mindkettő csendes, alig hallani duruzsolásukat.

Elől mindkettőn egy USB 3.1 Gen 1 port található, minden egyéb, tehát a HDMI 2.1 (ami most kizárólag egy kimeneti csatlakozó, a HDMI pass-throughtól búcsúzunk), az Ethernet, a két másik USB 3.1, és a bővítőkártya helye hátulra került. A PS5-tel ellentétben itt még nincs Type-C, de ez bizonyára sokaknak nélkülözhető. A további technikai adatokat, és azt, hogy hogyan viszonyulnak ezek egy PC-hez, ebben a cikkben gyűjtötte össze a PC World.

Kontroller, ami csak épp egy kicsit más

A Microsoft a kontroller tekintetében is a teljes kompatibilitásra törekedett (használható minden olyan irányítóeszköz, ami a One-nal működött), apróbb változtatásoktól eltekintve majdnem ugyanazt kapjuk, mint a One-nál. A markolatot, valamint az LT és RT gombokat (tehát a ravaszokat) recés bevonattal látták el, amitől kényelmesebb az eszközt tartani, és nem csúsznak le az ujjaink. A markolat valamivel kisebb lett, jobb a fogása, jobban tenyérbe illik, továbbá faragtak az LB és RB gombok méretén, amiket könnyebb így benyomni. A D-Pad nincs feldarabolva, és bemélyítették a közepét, de úgy érzem, nem lett könnyebb vagy kényelmesebb két irányt egyszerre benyomni. Az viszont érezhető, hogy az analógokkal könnyebb játszani, mert jobban besüllyesztették őket.

Felkerült továbbá egy sokféleképp beállítható Share gomb, aminek hiányára az előző generációban csak akkor eszmélt rá a Microsoft, amikor a Sony bemutatta a DualShock 4-et, ezért eddig különböző félmegoldásokkal próbálkozott, amik nem voltak túl kényelmesek. Na, most már ilyen nincs.

Ismerős terepen

A Series X|S és a One X kezelőfelülete egy az egyben megegyezik, előbbi talán egy kicsit simább, gyorsabb. Bekapcsolás után az új konzolok felajánlják az alkalmazáson keresztüli bejelentkezés lehetőségét, így egy kódot bepötyögve mobilról gyorsabban, kényelmesebben végezhetjük el a beállításokat, amíg a konzol frissíti a rendszert. Instant átvihetjük beállításainkat is, és ha külső merevlemezt használtunk One-on, azt csatlakoztatva azonnal elérhetjük a játékokat, még csak másolásra sem kell várnunk.

Ez már csak azért is különösen nagy öröm, mert a Series S-en az ígért 512 GB helyett mindössze 364 GB a játékok telepítésére használható terület, és ennek felét alapjáraton is elviszi egy Call of Duty, patchek után meg pláne. Ugyan Series X|S-es játékokat nem lehet külső HDD-ről futtatni, a visszafelé kompatibilitással elérhető címeket minden további nélkül, úgyhogy legalább azok miatt nem kell beruháznunk az igen drága bővítő SSD-kre. Egy USB 3.0-s külső merevlemezről például 1,5 perc alatt felkúszott az SSD-re az 5,75 GB-os Ori and the Will of the Wisps, és amint lehetőségünk nyílik valóban next-gen játékokkal megnézni a másolási sebességet (tárolni ugye lehet ezeket HDD-n is, csak indítani nem), megírjuk, mit tapasztaltunk.

A játékokat rendezhetjük platform szerint, így külön láthatjuk, mi az, ami már optimalizálva lett Xbox Series X|S-re, mi az, ami One-os formájában futtatható, és mik kezdték pályafutásukat még régebbi hardvereken.

És a játékélmény milyen?

Végső soron persze az a fontos, hogy játékok terén miben nyújt többet. Az első, azonnal szembetűnő újdonság, hogy jelentősen lecsökkentek a töltési idők. A Forza Horizon 4 esetében például érdekes módon One-on nem lehet átugrani az intrókat, de Series X|S-en már igen, így míg az előző generációs konzolon az Xbox főképernyőtől a játéktérig 2 perc 45 másodperc eljutni, az újakon 35 másodpercnyi várakozás után már taposhatjuk is a gázt. A gyorsutazás is kevesebb mint 10 másodpercbe telik akkor, ha például a LEGO-szigetről megyünk vissza Nagy-Britanniába, az alapjáték területén belül pedig 2 másodperc alatt a játéktér másik felén találhatjuk magunkat.

Azonnal látható a különbség a látvány tekintetében is. A One X már küzdött azzal, hogy simán futtassa a Forza Horizon 4-et 4K-ban, de Series S-en (itt 1440p mellett, hiszen ennél ez a maximum) is stabil a 60 fps-es képfrissítési sebesség, továbbá szebbek a fények, a textúrák (közeliek és távoliak egyaránt), kifogástalan a HDR, még a menü animációja sem darabos.

Forza Horizon 4 Xbox One X-en

Forza Horizon 4 Xbox Series S-en

Hasonló mondható el a Gears 5-ről is, aminek első pillanatainál remekül látszik a fejlődés. Ugyan a nyitó, a Gears 4 eseményeit összefoglaló animáció néhol receg (bár legalább ezt is feltornázták 30 fps-esről 60 közelire), onnantól, hogy Kait felriad a helikopterben, minden sima. Miközben JD-t irányítva ereszkedünk le a gödörbe, gyönyörködhetünk a ray tracing által szebbé, élethűbbé varázsolt fényekben, a nagyobb részletességben, a szebb árnyékokban. Ez, ahogy a Forza esetében is, a PC-s Ultra beállítások átvételének és még egy kis extra polírozásnak köszönhető.

Sajnos a Quick Resume funkciót csak korlátozottan tudtuk használni, de azoknál a játékoknál, amiknél működött, tényleg villámgyorsan válthattunk, visszaléphettünk, és onnan folytathattuk, ahol korábban abbahagytuk. Ennek még egyszer neki fogunk majd futni a napokban.

Némileg elszomorító, és fontos lehet a vásárlásnál az is, hogy Series S-en a One-os játékok One S-es változata indul el, nem pedig a One X-es. Ugyan papíron erősebb a One X, mint a Series S (előbbi 6 TFLOPS-os, utóbbi csak 4 TFLOPS-os), találhattak volna jobb megoldást, ha már egyszer generációváltásról van szó.

Mi jön még?

A legtöbb játék november 10-én, a konzol megjelenése napján frissül, úgyhogy a jövő hét végefelé tudunk majd részletesebben beszámolni arról, milyen élmény például az Assassin's Creed: Valhalla és a DiRT 5, meg ami addig befut, továbbá megnézünk pár Xbox One-os, de azzal a hardverrel nehezen barátkozó játékot is. Egyelőre a netre csatlakozás is küszködött, valamint mind a Series X, mind a Series S összeomlott egyszer-egyszer, de tudjuk be ezt annak, hogy a megjelenés előtt még nem minden végleges - ha folytatódnak a problémák, felírjuk ezt is a negatívumok listájára.

Az viszont egyelőre örömteli, hogy a szűk tárhelyen és a 4K hiányán kívül más területen nem éreztük elmaradottnak a Series S-t, de még ezt is megdolgoztatjuk pár kényesebb játékkal.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)