Hirdetés

1,2 milliárdos állami támogatással és a Jóban Rosszban rendezőjével készül film a tatárjárásról

|

Eric Roberts és Terrence Stamp is feltűnhet az 1242 - A Nyugat kapujában szereplőgárdájában.

Hirdetés

Újabb magyar történelmi eseményből születik filmes feldolgozás, miután a Nemzeti Filmintézet (NFI) 1,26 milliárd forintos támogatást ítélt meg az 1242 - A Nyugat kapujában címen érkező mozinak, amely a tatárjárás idejébe igyekszik visszarepíteni a nézőket.

Az NFI közleménye alapján a rendezői posztot a közel 350 Jóban Rosszban-epizódot jegyző Soós Péter tölti be, aki a szappanopera mellett a Haction: Újratöltve és a Tűzvonalban sorozatokban dirigált részeket, korábban pedig az Áldott állapot (1998) című filmért is ő felelt.

Hirdetés

A forgatókönyvet Horváth Áron és Joan Lane jegyzik, Horváth legutóbbi egy másik történelmi drámán, az Eperjes Károly-féle Magyar Passión dolgozott. A magyar-mongol-angol koprodukcióban készülő tatárjárás-mozi 1242-ben játszódik, és Esztergom ostromát dolgozza fel:

"A Nemzeti Filmintézet 1,26 milliárd forintos gyártási támogatásával készülő film a XIII. századba repít vissza, amikor Batu kán, a világhódító Dzsingisz kán unokája, a sztyeppe kegyelmet nem ismerő ura seregével Esztergom falai alá ér. Európa meghódítása előtt el kell söpörnie útjából a magyar várat. A maroknyi védő Eusebius kanonok és a spanyol zsoldoskapitány, Simon vezetésével az utolsó harcra készül. Segítségre nem számíthatnak. Talán a pápai legátus megérkezése és a mongol holdújév ünnep ad egy kis haladékot a magyaroknak..."

A Telex beszámolója felhívta a figyelmet a film IMDb-oldalára, mely szerint Eric Roberts (Szökevényvonat, A sötét lovag) is feltűnik a szereplők között, a narráció pedig Terrence Stamp (Star Wars: Baljós árnyak, Igenember) hangján szólal majd meg. Ezek ugyan nem hivatalos információk, tehát nem szabad biztosra venni őket, de az tény, hogy az adatlap több részlete is megegyezik az NFI közleményében foglaltakkal, valamint az alkotócsapat is úgy nyilatkozott, hogy "több neves külföldi színész" is csatlakozott a projekthez.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Az 1242 - A Nyugat kapujában forgatása ősszel, magyarországi helyszíneken kezdődik, köztük a Visegrádi Fellegvárban, a Bélapátfalvai Ciszterci Apátságban és a fóti NFI Stúdióban, a mozis premierre pedig a tervek szerint 2023 decemberében kerülhet sor.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)