Hirdetés

Miss DayZ Sofőrje 5. rész

|

Azt hittétek, hogy nem pótoljuk be a kedden elmaradt livestreamet? Hát milyen embereknek gondoltok ti minket? Ma este újra rajtaütünk Chernaruson.

Hirdetés

A Miss DayZ Sofőrje keddi adása sajnos elmaradt, mert Párizsban voltam kutyákat nézni. Majd erről is írok nektek egy kis szösszenetet, de addig is szerencsére sikerült összetrombitálni a csapatot, hogy most bepótolhassuk a kimaradt streamet.

A szerverünk továbbra is készülget, kicsit több problémát vetett fel a dolog, mint először gondoltuk. Elnézéseteket kérjük a késésért, dolgozunk a problémán. A lényeg, hogy ma 18:00-tól újra lesz livestream, amelyben egy kis meglepetéssel is készülünk számotokra. Erről majd élőben számolunk be nektek, de azt már most elmondhatjuk, hogy most is érdemes lesz velünk tartani.

B

Sajnos Endre nem lesz az országban, Kaci pedig hatalmas műgonddal kinyírta a PC-jét, ezért Sirius és jómagam fogunk csak streamelni a GS-től, de lehet, hogy egy-két vendégünket is követhettek majd. Ők játszani is tudnak, meg ilyenek. 

Az adást a YouTube csatornánkon is követhetitek, de természetesen a GSO-n is tudjátok majd nézni, ahogy küzdünk az elemekkel.

Iratkozzatok is fel, ha már ott vagytok, mert még sok fantasztikus videót csinálunk a jövőben és nem szeretnénk titeket megfosztani a mannától.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)