Hirdetés

Új generáció - PlayStation 4 kontra Xbox 720

|

A generációváltás ideje bizony elérkezett, az új konzolok érkezése elkerülhetetlen. Összeszedtünk mindent, amit eddig a Sony és Microsoft új gépeiről hallottunk.

Hirdetés

A PlayStation 3 és az Xbox 360 felett eljárt az idő. Egykor még ámultunk a két konzol képességein, csodálkozva néztük az exkluzív játékok grafikáját, amit akkortájt csak a nagyon drága PC-k tudtak megjeleníteni. A technika fejlődésének kivédhetetlen következménye, hogy bizonyos időszakonként muszáj erősebb hardverrel felszerelt gépekkel előállni, és ezt természetesen a Sony és a Microsoft is nagyon jól tudja, így 2013., vagy legkésőbb 2014. folyamán biztosan új tagokat üdvözölhetünk a családban.

PlayStation 4 és Xbox 720? Orbis és Durango? Összeszedtünk mindent, amit eddig a két legnépszerűbb asztali konzol következő generációjáról  hallottunk, így nektek is könnyebb lesz eldönteni, a megjelenés után melyikre költenétek szívesebben (ha nem ragaszkodtok elszántan a PC-tekhez). Ne feledjétek: az eszközök megjelenését egyik cég sem jelentette be hivatalosan, minden alább látható információt kezeljetek pletykaként, melyeket többnyire ,,biztos források”, fecsegő fejlesztők, egykori alkalmazottak szivárogtattak ki.

Minek nevezzelek? 

Bár a játékiparban tevékenykedők szeretnek úgy hivatkozni rájuk, mint ,,PlayStation 4” és ,,Xbox 720”, a két eszköz félig-meddig hivatalos kódneve (lévén ugye egyiket sem jelentették be, de tulajdonképpen nyílt titok, hogy készülnek) Orbis és Durango. Eme négy elnevezés közül egyedül az elsőről tudjuk elképzelni, hogy élesben is alkalmazzák, a többi mind nevetségesen hangzik. Xbox 720? Ezúttal kettőt forogna a Microsoft? Ugyan már... Egy fokkal jobb az ,,Xbox Infinity”, az ,,Xbox Kryptos” vagy az ,,Xbox Loop”, ugyanakkor a ,,PlayStation Thebes”-re ugyanúgy nem látunk esélyt. 

Az Xbox esetében egyébként még a sokkal esélyesebb ,,új Xbox” elnevezés is felmerült, de annak fényében, hogy a nagy rivális, az Apple ,,új iPadnek” nevezte harmadik generációs táblagépét (a negyedik generációs már csak simán iPad), nem valószínű, hogy a Microsoft is megjátssza ezt. Az Xbox 360 nevére sem számítottunk, így bármi megtörténhet, a Sony pedig mozgósíthatná a kreatív csapatot.

A belső számít

Az átlagfelhasználók elsősorban nem a specifikációk miatt választanak egy adott konzolt. Legalábbis nem közvetlenül. Ugyanakkor ha belegondolunk abba, hogy a döntésnél a játékfelhozatal jelentős szerepet játszik, a játékok minősége pedig nagyban függ a hardveres lehetőségektől, máris látható, mennyire fontos, hogy mi muzsikál a dobozon belül.

A nyilvánosságra került információk alapján megállapítható, hogy a PlayStation 4 és az Xbox 720 ereje nem sokat fog növekedni, vagyis nem annyit, amennyi a PlayStation 2-3 és az Xbox-Xbox 360 közötti különbség. Ez érthető, nem is könnyezünk, ha nem lesz 128 giga RAM és ötven magos processzor, a lényeg, hogy minden klappoljon.

Nézzük előbb a Sony gyermekének hardveres kiépítését. Az AMD ugyan tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban volna a japán vállalattal, több helyről is hallottuk, hogy a PlayStation 4-et AMD APU fogja hajtani. Míg a Kotaku azt állítja, a CPU nyolc magos lesz, addig az IGN forrásai tizenhat magról beszéltek. A VG24/7-től hallhattuk, hogy a PS4 nyers számítási sebessége másfélszerese lesz az Xbox 720-énak, utóbbiban ugyanakkor kétszer annyi RAM (8 GB) található, ami kiegyenlítheti a mérleget. Az új Xbox processzora állítólag jelenleg is létező Intel chipeken alapszik, nyolc magos lesz és 1,6 GHz-en üzemel, a GPU-t pedig az ATI Southern Islands chipjei alapján mintázták.

Mindkét rendszer támogatni fogja a Blu-ray lemezeket, ami a PlayStation esetében ugye egyáltalán nem újdonság, ahogy a HDMI, USB és Ethernet portok is csak korszerűsödnek, nem fognak eltűnni vagy jelentősen megváltozni. Felmerült, hogy az optikai meghajtó a kukában landol, de ezt nem tartjuk valószínűnek. Mivel a Gaikai nemrég a Sony tulajdonába került, a felhő alapú játék lehetőségével mindenképp érdemes számolni, ha nem is teljes verziók, de demók, PSN-es vagy vagy PlayStation 3-as játékok esetében tutira alkalmazni fogják. A PS látványban mindig is előrébb járt vetélytársánál, a 4K technológia alkalmazását is az új Sony konzolhoz kötik. Az Xbox 720 beépített, sokkal precízebb (6 ember mozdulatainak egyidejű követésére és arcfelismerésre is képes), kikapcsolhatatlan Kinect mozgásérzékelőt kap (ami nehezzebbé teheti a konzol lakásban való elhelyezését), a japánok viszont a PlayStation Move átszabása helyett a PlayStation Eye-t fogják fejleszteni.

Az Xbox 720 képes lesz egyszerre több alkalmazást futtatni, így egyszerre akár két játékot is játszhatunk: míg karakterünk az egyikben épp egy bosst csapkod, addig a másikban futhatunk két kört autónkkal.

 

Irány(ító)t mutatunk

Ez az egyik legérdekesebb téma. A PlayStation és Xbox kontrollerek nem sokat változtak az évek során, a jelentős újítások bevezetése ezidáig a Nintendo feladata volt. Persze ott van az imént említett Kinect és Move, de a hagyományos gamepad dizájnját többé-kevésbé mindkét cégnek sikerült megőriznie. Nem biztos, hogy a minden modern technológiával felszerelt kontrollerekre van igény, a Wii U gamepadje sem tarolt annyira, amennyire a Nintendo szerette volna.

A vonalak ugyan megmaradnak, a DualShock kontroller Start, Select és PS gombjának helyét feltételezhetően egy, a Vitánál is alkalmazott technológiát használó érintőfelület veszi majd át. Lesz még egy különleges ,,Share” gomb is, amivel játékvideókat, játékhoz kapcsolódó dolgokat oszthatunk meg a legnépszerűbb közösségi oldalakon és a PlayStation Networkön, bár a VG24/7 egy forrása tagadta, hogy bármi ilyesmi volna tervben. A PlayStation 3-ból mindig is hiányzott az, hogy egyszerre több játékost jeletkeztethessünk be - ennek megoldásán állítólag szintén dolgoznak. Tekintve, hogy a Kotaku úgy tudja, a korábbi kontrollerek is kompatibilisek lesznek a PS4-gyel, az újítások nem lehetnek túl jelentősek.

Az Xbox 720 irányítókarjáról keveset tudunk, állítólag ugyan olyan lesz, mint a 360-é, csak kiegészítik egy HD képernyővel, ami a zenék, filmek irányításánál és az internet böngészésénél jöhet jól. Az érintőképernyőről ez esetben is szó van, de szükségessége ugyanúgy vitatott.

Játékot a játékboltból

A használt játékok piaca virágzik, de a gyártókhoz közeli források azt suttogják, ennek hamarosan vége lesz. A másodkézből származó példányok közvetlenül nem hoznak bevételt a fejlesztőknek, de ezek betiltása sem feltétlenül növelné az eladásokat. Mindenesetre szó van arról, hogy a megvásárolt játékok egy adott konzolhoz kötődnek, másikra nem lesznek telepíthetőek, ami érthető módon haragot váltott ki a felhasználók többségéből. Ha javíthatatlanul elromlik az egyik gép, az összes játék is mehet a kukába? Nem egy felhasználóbarát megoldás...

A Microsoft azt tervezi, hogy az Xbox 720-nak állandó internetkapcsolatra lesz szüksége a játékok online aktiválásához, amik ezt követően a vásárlón kívül más számára használhatatlanná válnak. A cég erre viszonylag gyorsan reagált, nyilatkozatukban kijelentették, hogy nem kívánják sem megerősíteni, sem cáfolni az infókat. Ez általában azt jelenti, hogy a hír igaz, de körülbelül 30% esély van rá, hogy mégsem.

Megjelenés, bejelentés

Már a tavalyi év végén megindultak a találgatások, többek között azt is hallhattuk, hogy az új Xbox Európában már karácsony előtt megjelenik, amit a PlayStation japán kiadása előz meg valamikor november végén-december elején. Ha a Sony tartja magát a mintához, utóbbi csak 2014-ben érkezhet az Egyesült Államokba és az öreg kontinens országaiba. A dolog abszolút nem kizárt, tökéletesen összeegyeztethető lenne a bejelentések feltételezett dátumával. A Sony itthoni idő szerint február huszonegyedikén hajnalban rendezi meg a PlayStation Meeting 2013 eseményt, amin ,,a PlayStation jövőjéről lesz szó”. Okkal hihetjük, hogy itt mutatkozik be először a PlayStation 4, de ezt valószínűleg senkinek nem kell ecsetelni. Ami érdekes, hogy ezúttal a Microsoft várja meg a másik fél lépését: korábban ez pont fordítva volt.

Ami a redmondi vállalatot illeti, Larry ,,Major Nelson” Hryb, az Xbox vezető szóvivője blogján megjelent (és el is tűnt) egy számláló, ami az idei E3 kezdetekor (június 11-én) érte volna el a nullát. Az ehhez kapcsolódó szöveg csupán ennyi volt: ,,And it’s on...” (,,És elkezdődött...”). Persze ez alapján sem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy az új Xbox a nyári rendezvényen debütálna, ráadásul nem bízunk abban, hogy üzletileg jó lépés lenne 4 hónapig a rivaldafényben hagyni a PlayStationt, ez a pletyka állhat legközelebb a valósághoz. A Game Informer értesülései szerint a Microsoft márciusban egy Apple-féle rendezvénnyel készül, meglátjuk, mi lesz belőle.

Törjük fel a malacperselyt

Döntő pont ez, ha valaki a konzolok között válogat. Hatalmas ballépést követett el 2006-ban a Sony azzal, hogy a PlayStation 3 induló árának 600 dollárt szabott meg, ami az európai adók miatt nálunk még magasabb volt. Az Asahi Shimbun nevű japán lap úgy tudja, az alapcsomag ára 40000 japán yen, azaz valamivel több mint 400 dollár lesz, ami véleményünk szerint teljes mértékben elfogadható. 

Az új Xbox áráról többféle pletykát is hallottunk. A 2005-ben megjelent Xbox 360 399 dollárba került, és ha ezt nem emelik, a rajongók is boldogak maradhatnak. Ugyanakkor a Michael Pachterhez hasonló iparági elemzők szerint az Xbox már egész olcsón, mindössze 99 dollárért elhozható lesz, majd időszakos fizetéssel biztosítja a folyamatos bevételt. Az ajánlaton nem lepődnénk meg, hazánkban az egyik mobilszolgáltatónál is van ilyen akció, melynek keretében az Xbox 360-at Kinecttel szinte aprópénzzért megvásárolhatjuk, cserébe viszont havi törlesztőrészletet és Xbox LIVE Arany tagságot is kell fizetnünk.

Egyelőre ennyit tudunk, de pár hét, és hivatalos információkkal is szolgálunk. Addig is készüljetek február 21-i PlayStation Meeting 2013-ra, amit éjféltől a GameStar is élőben közvetít.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)