Hirdetés

2014 belső nézetben - ezekre lövünk idén

|

Földön, űrben, dzsungelben, jövőben, múltban, jelenlegi generáción, régi vasakon, közösen, vagy egyedül, de 2014-ben is belső nézetben lesz a legjobb.

Hirdetés

A játékújságírás egyik keveset emlegetett árnyoldala, hogy amint az ember elkezd kedvenc elfoglaltságából karriert építeni, szép lassan háttérbe szorulnak régi kedvencei. Túl sok a játék és túl kevés az idő. Nincs már minden este egy Counter Strike 1.6 vagy Source war, mert özönlenek az új játékok, amiket természetesen ki kell próbálni, beléjük kell szokni, de valahogy soha nem annyi időt tölthetsz velük, amennyit szeretnél. Esetenként egy percet sem akarsz beleölni, mert szar, máskor pedig sajnálod, hogy nincs időd semi-próvá válni benne, pedig imádod. Elkopik a kompetitív szellem, zónaadagokban jön a lövöldözés és szomorú a daev.

Igazából annyira nem is, mert 2014-ben lesz egy-két olyan lövölde, amibe tudom, hogy hosszú párkapcsolatrengető órákat fogok módszeresen belepakolni, ahogyan meggyőződésem, hogy ti is. Lövöldözni jó, belső nézetből pedig méginkább, ráadásul idén komolyabb előrelépések is lesznek a repetitív fekáliatengengerben tocsogó, egykor jobb napokat is látott zsánerben. Egy vérlázítóan és gamerpukkasztóan szubjektív lista következik, amit a teljesség igénye nélkül, szombat délelőtti alvás helyett pakolt össze nektek egy FPS-rajongó.

1. Titanfall

A sort a Respawn Entertainment lövöldéje nyitotta pár héttel ezelőtt. Írtam nektek a bétáról egy pár szót, majd készült egy Titanfall teszt is, amiben már az egész játékot néztem. A tesztek megírása után pár hónappal mindig szeretek visszanézni az adott játékra és megnézni, hogy még most is úgy gondolom-e, mint akkor. Gyakran az idő, a patch-özön és a DLC-k változtatnak egy kicsit a képen, de a Titanfall igazából egyre jobb lesz. Jönnek a privát meccsek, hamarosan pedig új pályák és fegyverek is kipörögnek, úgyhogy lesz itt még mit csinálni a második részig. Livestreamelünk is majd.

2. Destiny

Szégyen, nem szégyen, én mindig úgy gondoltam, hogy a Halo sikere egy mackósabb részt azon múlt, hogy akkoriban nem volt más. Az tény, hogy a Bungie technikai oldalról kifogástalan munkát végzett és kitaláltak pár olyan játékelemet, amit azóta is másol az összes FPS, de nekem valahogy az egész mesterszakács (igen, tudom, hogy Chief) dolog nem jött át. Bezzeg a Destiny. Az MMOFPS, amit csak halkan szabad úgy hívni, mert ez egy osztott világú lövölde (nyugi, ez egy MMOFPS) nagyon ígéretes. Gyönyörű, változatos, érdekes a története, van benne egy új matchmaking-rendszer és tengernyi lehetőség. Az egyetlen szépséghibája, hogy nincs PC-re. Egyelőre. Egyébként, ha nagyon érdekel a játék, akkor itt van a magyar Destiny rajongói oldal és Facebook csoport, ahol aztán minden fent van.

3. Evolve

Pár hete voltam Londonban, hogy megnézzem az Evolve-ot. Mondanám, hogy engem meggyőzött, de ezt az előzetesből már úgyis tudjátok. Az aszimmetrikus felállás nagyon tetszik és ilyen jól összerakott kooperatív élményt FPS-ben még nem láttam. A Turtle Rock a Left 4 Dead alatt gyűjtött tapasztalatát kiegészítette egy pár zseniális ötlettel, alárakta a Cry Engine legújabb verzióját, majd három évet töltött balanszolással, hogy megalkossa azt az FPS-t, ahol valóban számít majd a csapatmunka. A játék már alfában is nagyon rendben volt és csak remélni tudom, hogy a mostani lövöldefelhozatalba belekényelmesedett generációnak nem lesz túl sok ez a fajta hardcore kooperatív játékmenet, különben könnyen lehet, hogy az Evolve-ból egy lanparty-játék lesz. Sajnálnám, mert ahhoz túl jó.

4. Call of Duty Blüttyflüttymütty 

Ha nem történik valami tragédia, akkor idén is lesz egy Call of Duty. Reméljük, hogy nem ez lesz a tragédia. Én félelemmel vegyes izgalommal várom, ugyanis most a Sledgehammer csinálja, ami már garancia a másra és ez bizony elférne a sorozatban, viszont a Call of Duty tesztelése továbbra is a játékvilág urológiai szűrővizsgálata, ami ugyan fontos és szükséges, mégis mindenki utál érte. Ha minden jól megy, akkor hamarosan elkezdenek csöpögni a részletek a játékról és természetesen ti lesztek az elsők, akiknek szólunk, ha megtudunk valamit. Egy zombimód beférne azért.

5. Wolfenstein: The New Order

Nem lennék a MachineGames helyében. De tényleg. Az id Software legendás Wolfenstein 3D-jén még az a John Carmack dolgozott, aki félkézzel forradalmasít nemlétező VR eszközöket, a bal heréje pedig átlóg a mátrixba (és most a Facebooknak a dolgozik) és erre bizony nehéz rákontrázni. Vagy követni. A Wolfenstein: The New Order azt a meglehetősen félelmetes lehetőséget járja körül, hogy mi lett volna, ha a németek nyerik meg a háborút. A Riddick és a The Darkness fejlesztőinek új csapata náci lépegetőket, bálnapénisz méretű flintákat és rombolható környezetet ígér, miközben nagyobb hangsúlyt fektet majd a történetre is. Várjuk, de félünk attól, amit Doom bétával akarnak eladni.

6. Dying Light

Azt hittétek, hogy 2014-ben zombik nélkül maradtok? Na, nem. Jön a Dead Island sorozat alkotóinkat parkourrel súlyosbított zombijátéka, a Dying Light. A játék első pillantásra a Mirror's Edge és az imént említett sorozat egészségtelen románcának utózöngéjének tűnhet, de Techland azt ígéri, hogy ennél lényegesen többről van szó. Annyi egyelőre biztos, hogy a Dying Light fantasztikusan néz ki és van benne pár eredeti ötlet, ami még a játékvilág zombiapokalipszisében érdemtelenül elszenvedett sérelmektől vérző szívünket is meggyőzheti arról, hogy van még rothadó hulla talpon a vidéken. Vagy más dolog és érv.

7. Alien: Isolation

Lassan múlik az Aliens: Colonial Marines emléke. Azt biztos, hogy mi hamarabb heverjük majd ki, mint a SEGA és a Gearbox, vagy akár maga az Alien franchise. Giger szörnye viszont hamarosan újra visszatér, ráadásul a Total War sorozatot abajgató Creative Assemblynek köszönhetően, akik most egy egész más élményt ígérnek. Nem kell majd xenomorph-hordákat halomra lőnünk és kétpercenként első randikat megszégyenítően kellemetlen beszélgetéseket folytatnunk különböző katonákkal. Nem. Az Isolationben az a feszültség vár ránk, amit az első - két - filmnél éreztünk és egy mérhetetlenül erős szörnynek kiszolgáltatva fogunk lopakodni egy űrhajón. Legalábbis ez a mondás.

8. Lichdom

A Herretic és a Hexen megvan? No, ez annál egy kicsivel Skyrimesebb lesz. A Xaviant játéka nem feltétlenül egy FPS, inkább egy first person caster (trademark) lesz, amiben persze a szerepjátékos elemek és a kraftolás is nagy szerepet kapnak. A Lichdom alatt a Cry Engine 3 dübörög és ezért a világ és a varázslatok is nagyon jól néznek ki, a sztoriról viszont egyelőre nem tudok nyilatkozni. Nem lenne baj, ha egy kicsit eredetibb lenne, mint amilyennek hangzik. 

9. Furious 4

Én valahogy szeretek nácikat ölni. Ha minden igaz a Brothers in Arms sorozat spin-offjában az Inglorious Basterds mintájára tehetem mindezt, négy pajtássommal együtt. Engem igazából már ezzel megvettek, ha ennél többet tud majd a Furious 4, az már csak egy újabb cseresznye a nagy cseresznye tetején, ami azon a habon van, amit a tortára fújtak. Ezt már nem törlöm vissza, de én is érzem, hogy baj van.

10. DayZ

Igen, tudom, hogy a DayZ már kint van, livestreamelünk is belőle, mint egy gépsas, de valljuk be, hogy a játék még azért továbbra is több sebből vérzik. És sánta. A legnagyobb ellenségünk az maga az alfa, ami minden létrán és szerver újraindításnál lesben áll, hogy megölje Stefánt, aki korábban legyőzte az éhhalált és ellenállt a mérges orosz tinik hadának is. A DayZ-hez folyamatosan érkeznek a patch-ek, amik egyre izgalmasabbá teszik a játékot, de a stabil bétát csak év végére ígérte Dean Hall. Nem baj, megvárjuk, mert a DayZ továbbra is a leghibátlanabb hibás dolog ezen a Földön.

+1 Borderlands: The Pre-Sequel

Imádom a sorozatot, rengeteget játszottam vele egyedül és barátokkal is, de erről majd a mi szeretett Pacánk mesél nektek. Asszem holnap. Majd azt ő jól megmondja, hogy mennyire várjuk a Borderlands 2.5-öt.

Kihagytam valamit?  Megint hülyeségeket írtam? Tessék kommentben mondani a mindent. Ti milyenik lövöldét várjátok a legjobban idén? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)