Hirdetés

Ezek a játékok jönnek még 2017-ben

|

Az E3 során egy rakás megjelenési dátumot bejelentettek, így összeszedtük nektek, mi mikor várható a júliustól december végéig tartó időszakban, valamint a jövő évben.

Hirdetés

Az idei év egy kicsit más volt, mint az eddigiek, ugyanis a legtöbb, E3-on bemutatott játékról már a rendezvény előtt tudtunk, ami meg most mutatkozott be, annak megjelenési dátumáról még korainak találtak beszélni. Hiába villantott például sok mindent a Ubisoft, a legtöbb játék esetében még csak évszámot sem árult el. Korábban szinte minden trailert egy dátum zárt.

Azért így is akadt egy maréknyi dátumbejelentés, amiket összefésültünk a régebbről ismertekkel, és így állítottuk össze az alábbi listát. Ahogy a Nintendo bármi újat közöl, hozzácsapjuk. (A júniusi megjelenéseket itt találjátok).

Megjelenési dátumok

Július

Where the Water Tastes Like Wine - július 4. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Final Fantasy XII: The Zodiac Age - július 11. - PlayStation 4

Yonder: The Cloud Catcher Chronicles - július 18. - PC, PlayStation 4

Splatoon 2 - július 21. - Switch

Fate/Extella: The Umbral Star - július 25. - Switch

Pyre - július 25. - PC, PlayStation 4

Hey! Pikmin - július 28. - 3DS

Dr. Kawashima's Devilish Brain Training - július 28. - 3DS

Miitopia - július 28. - 3DS

Augusztus

The Long Dark - augusztus 1. - PC, Xbox One

Tacoma - augusztus 2. - PC, Xbox One

Hellblade: Senua's Sacrifice - augusztus 8. - PC, PlayStation 4

LawBreakers - augusztus 8. - PC, PlayStation 4

Ark: Survival Evolved - augusztus 8. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Sudden Strike 4 - augusztus 11. - PC, Mac, PlayStation 4

Beacon - augusztus 15. - PC, Mac

Matterfall - augusztus 15. - PlayStation 4

Sonic Mania - augusztus 15 - PC, PS4, Switch, One

Agents of Mayhem - augusztus 18. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Uncharted: The Lost Legacy - augusztus 22. - PlayStation 4

F1 2017 - augusztus 25. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Madden NFL 18 - augusztus 28. - PlayStation 4, Xbox One

One Piece: Unlimited World Red - Deluxe Edition - augusztus 25. - PC, PlayStation 4

Dead Alliance - augusztus 29. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Everybody's Golf - augusztus 29. - PlayStation 4

Yakuza Kiwami - augusztus 29. - PlayStation 4

Mario + Rabbids Kingdom Battle - augusztus 29. - Switch

XCOM 2: War of the Chosen - augusztus 29. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Warriors All-Stars - augusztus 29. - PC, PS4

Hello Neighbor - augusztus 29. - PC, Xbox One

Dead Alliance - augusztus 29. - PC, PlayStation 4, Xbx One

Absolver - augusztus 29. - PC, PlayStation 4

Life is Strange: Before the Storm - augusztus 31. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Szeptember

Knack 2 - szeptember 5. - PlayStation 4

Destiny 2 - szeptember 6. - PlayStation 4, Xbox One

Nascar Heat 2 - szeptember 12. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Pro Evolution Soccer 2018 - szeptember 12. - PC, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One

Divinity: Original Sin 2 - szeptember 14. - PC

Dishonored: Death of the Outsider - szeptember 15. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Marvel vs. Capcom: Infinite - szeptember 19. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Project Cars 2 - szeptember 22. - PC, Playstation 4, Xbox One

Total War: Warhammer 2 - szeptember 28. - PC

Cuphead - szeptember 29. - PC, Xbox One

FIFA 18 - szeptember 29. - PC, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One, Switch

Október

Forza Motorsport 7 - október 3. - PC, Xbox One

Middle-earth: Shadow of War - október 10. - PC, PlayStation 4, Xbox One

The Evil Within 2 - október 13. - PC, PlayStation 4, Xbox One

South Park: The Fractured but Whole - október 17. - PC, PlayStation 4, Xbox One

ELEX - október 17. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Destiny 2 - október 24. - PC

Assassin's Creed: Origins - október 27. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Wolfenstein: The New Colossus - október 27. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Super Mario Odyssey - október 27. - Switch

November

Call of Duty: WWII - november 3. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Xbox One X - november 7.

Crackdown 3 - november 7. - PC, Xbox One

Super Lucky's Tale - november 7. - PC, Xbox One

Need for Speed Payback - november 10. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Ni No Kuni II: Revenant Kingdom - november 10. - PC, PlayStation 4

LEGO Marvel Super Heroes 2 - november 17. -  PC, PlayStation 4, Xbox One

Star Wars Battlefront 2 - november 17. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Vampyr - november - PC, PlayStation 4, Xbox One

December

Steep: Road to the Olympics - december 5. - PC, PlayStation 4, Xbox One

2017 (konkrét dátum nélkül)

Gran Turismo Sport - 2017. ősz - PS4

PlayerUnknown's Battlegrounds - 2017. - Xbox One

Hidden Agenda - 2017. - PS4

South Park: Phone Destroyer - iOS, Android

2018

Kingdom Come: Deliverance - február 13. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Far Cry 5 - február 27. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Red Dead Redemption 2 - tavasz - PlayStation 4, Xbox One

State of Decay 2 - tavasz - PC, Xbox One

Sea of Thieves - tavasz - PC, Xbox One

Dragon Ball FighterZ - tavasz - PC, PlayStation 4, Xbox One

God of War - 2018 eleje - PlayStation 4

The Crew 2 - 2018 eleje - PC, PlayStation 4, Xbox One

Anthem - 2018. ősz - PC, PlayStation 4, Xbox One

Overkill's The Walking Dead - 2018 második fele - PC, PlayStation 4, Xbox One

Ace Combat 7 - 2018 - PC, PlayStation 4, Xbox One

A Way Out - 2018 - PC, PlayStation 4, Xbox One

Metro Exodus - 2018 - PC, PlayStation 4, Xbox One

Shenmue III - 2018 - PlayStation 4

Spider-Man - 2018 - PlayStation 4

Címkék: #megjelenések
Platformok: Nintendo Switch PC PlayStation 4 Xbox One
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)