Hirdetés

Ezekre csorgattuk a nyálunkat - 2018 legjobb videojátékos trailerei

|

Nem volt idén PlayStation Experience, de így sem volt hiány menő előzetesekben.

Hirdetés

2018 egy elképesztően erős év volt. God of War, Spider-Man, Red Dead Redemption 2, Forza Horizon 4, Super Smash Bros. Ultimate, és még sorolhatnánk a jobbnál jobb címeket. És akkor még nem beszéltünk azokról a játékokról, amiket csak megvillantottak nekünk év közben az E3-on, vagy épp a decemberi The Game Awardson. Rengeteg olyan trailer volt, aminek legszívesebben állva tapsoltunk volna (néhánynak tapsoltunk is Pacával az E3-on), ezeket gyűjtöttük most csokorba.

Hirdetés

Cyberpunk 2077

Nyissuk is a sort mindjárt azzal a játékkal, amiből csak ezt a trailert akarták a fejlesztők megmutatni a nagyközönségnek, de aztán rajongói nyomásra kiadták a teljes, közel 50 perces gameplay-t is. Elemzők szerint a Cyberpunk 2077 csak 2020-ban jelenik majd meg, de így is ez lesz az egyik legnépszerűbb téma jövőre gamer körökben.

The Last of Us: Part II

A The Last of Us: Part II trailere azért is különlegesen, mert a Sony az E3-on felépítette a trailerben is látott pajta tökéletes mását, ide ültették be az újságírókat, akik könnyes szemmel ülték végig az előzetest. A Naughty Dog egyelőre hallgat a megjelenési dátumot illetően, de eszünk ágában sincs őket sürgetni, hiszen kétségünk sincs affelől, hogy ha egyszer megjelenik, mindent letarol majd az új kaland.

Ghost of Tsushima

Szintén fontos szerepet töltött be a Los Angelesi konferencián a Sucker Punch készülő játéka, ami Japánba repíti majd a rajongókat, ahol egy szamuráj bőrébe bújva csaphatnak szét a betolakodók között. A harcrendszer elképesztően látványosnak tűnik, alig várjuk, hogy kivont katanával rontsunk be a tömegbe és megbosszuljuk a minket ért sérelmeket.

Marvel's Spider-Man

Az E3-on láttuk először mozgás közben a piros-kék maskarába bújt Peter Parkert, ahogy New Yorkban lengedezve rúgja szét a rosszfiúk hátsóját. Hálóhintázás soha nem volt még ennyire szórakoztató, többek közt ennek is köszönheti az Insomniac, hogy a játékuk szinte az összes év játéka szavazáson előkelő helyre került. A DLC-ket kipörgettük, most már jöhet a folytatás!

Gears of War 5

Persze a Microsoft konferenciáján sem voltunk híján ütős előzeteseknek, elég csak a Gears 5 trailerére gondolni, ami akció helyett inkább érzelmekkel operált, de milyen jól tette azt. Az ifjabb Fenix a következő generáció legendás harcosa lehet, ha ki tud lépni apja árnyékából, mi pedig maximálisan drukkolunk a redmondiaknak, hogy egy ütős exkluzív címmel rukkoljanak elő.

Forza Horizon 4

Na nem, mintha idén nem kaptak volna jó játékokat az Xbox One tulajdonosok, hiszen a Forza sorozat legújabb epizódja megint letarolta a versenyjátékok piacát, és az év legjobb autós játékaként vonult be a történelembe. Anglia tájai talán nem voltak olyan változatosak, mint az ausztrál terep, de az évszakok változásainak köszönhetően így is izgalmas utakon száguldozhattunk.

Devil May Cry 5

Váratlanul ért minket, amikor Dante felbukkant a Microsoft E3-as konferenciáján, a körülöttünk őlők nem is nagyon tudták, melyik játékról van szó, amíg a kisbusz oldalán fel nem bukkant a játék címe. Látványos akcióban és fröcsögő démonvérben most sem lesz hiány, és szerencsére már a márciusi megjelenésre sem kell sokat várni. 

Rage 2

Bár a meglepetést lelőtte a Walmart, amikor kiszivárogtatták, hogy jön a Bethesda következő játéka, ez nem akadályozta meg a kiadót abban, hogy elénk rakják az év egyik legbetegebb élőszereplős trailerét. Ha a játék csak fele ennyire lesz agyament, már elégedettek leszünk.

Assassin's Creed: Odyssey

Aztán ott van a Ubisoft grandiózus RPG-je, az ókori Hellászban játszódó Assassin's Creed: Odyssey, ami rengeteg rajongót nyűgözött le idén. A stúdió tovább finomította az Origins-ben megismert mechanikákat, aminek köszönhetően egy minden téren kiemelkedő játékot kaptunk. Még akkor is, ha 30 óra után már kicsit untuk, hogy minden fa mögül ránk ugrik egy farkas.

Red Dead Redemption 2

Persze akinek elege van abból, hogy ki sem látszik feladatokból, annak ott a Red Dead Redemption 2, ami nem kevésbé tartalmas, egyszerűen csak nem erőlteti rád a kontentet. Felfedeznivaló itt is van bőven, ugyanakkor nem ritka, hogy az ember 15 percet lovagol a pusztában. A western hangulat nem mindenkinek jött de, de akinek igen, azok az év játékának kiálltották ki a Rockstar játékát.

God of War

A Sony Santa Monica játéka az év elején jelent meg, így a marketinges csapat tavaly pár ellőtte a legtöbb puskaport, de egy sz,vhez szóló előzetesre még így is futotta. Nem véletlen, hogy egy ideig a csapból is Kratos folyt: a legtöbb év játéka díjat idén a God of War zsákolta be.

Fallout 76

"COUNTRY ROADS, TAKE ME HOME!" - üvöltötték milliók idén, de aztán elég nagy koppanás lett a vége. A Fallout 76 sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a rajongók megannyi fronton támadják a kiadót, akik m̶i̶n̶d̶e̶n̶t̶ ̶ néhány dolgot megtesznek, hogy mentsék a menthetőt. Ettől függetlenül a trailertől nem lehet elvitatni, hogy hangulatos volt.

+1 Mortal Kombat 11

A Mortal Kombat 11 előzetesének ott kéne lennie ezen a listán. A The Game Awardson bemutatott trailer elképesztő részletességgel mutatta be azt a brutalitást, amire a játékosok számíthatnak majd, de a készítők valamiért ezt az esetlen mumble rap muzsikát választották hozzá, ami több, mint kellemetlen.

Szerintetek melyik volt az év legjobb trailere? Esetleg kihagytunk valamit? Kommentben jöhetnek a videók!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)