Hirdetés

2018 videojátékos botrányai - idén miattuk emelkedett a vérnyomásunk

|

Mire morgott a gamer közösség idén? Ezektől a teljesen jogos vagy épp megkérdőjelezhető balhéktól volt idén hangos a fél internet, mi pedig összeszedtük nektek egy szép nagy, fekete csokorba.

Hirdetés

Az ember hajlamos csak a szépre és jóra emlékezni, de a 2018-as év vége felé közeledve nem feledkezhetünk el az idei legdurvább balhékról és botrányokról sem, amelyek hatására nem csak itt a GSO-n, hanem az egész világon csatatérré változott a kommentszekció, repkedtek az érvek pro és kontra. Mi most azokat az eseteket gyűjtöttük össze ebből az évből, amikre valószínűleg még hosszú ideig emlékezni fogunk, akár komoly problémának gondoljuk, akár csak az internet népe fújta túl a balhét.

Hirdetés

Bajnoknak hittük, valójában piti csaló volt

Az első durvább botrányhoz kicsit vissza kell repülnünk a múltba. A 2000-es években ugyanis megjelent egy dokumentumfilm, ami a Donkey Kong játék világrekordja körüli bonyodalmakat volt hivatott feltárni. Ebben a filmben mutatták be Billy Mitchellt, aki elvileg egy videóval be tudta bizonyítani, hogy a világon ő ért el először egymillió pontot a Donkey Kongban. Idén áprilisban azonban kiderült, hogy valójában erről szó sincs, csalás volt az egész. A Twin Galaxies hosszú nyomozás után kiderítette, hogy Mitchell rekordja egy módosított gépen születtek meg, így természetesen a korábbi bajnok eredményét törölték a lista éléről. Így az eddigi második helyezett, Steve Wiebe került az élre. Valószínűleg ő sem számított arra, hogy ennyi év után végül bajnokká avatják. Billy Mitchell pedig minden bizonnyal még most is azon gondolkozik, hogy megérte-e ez a buta csalás az ideig óráig tartó hírnevet. 

A plágium rossz, értem?

Meglehetősen forró lett a hangulat idén ősszel az amerikai IGN-nél, ugyanis kiderült, hogy egy szerkesztőjük, Filip Miucin szinte egy az egyben átemelte a nem annyira ismert Boomstick Gaming YouTube-csatorna tesztjét a Dead Cells játékról, majd saját írásaként közölte le ezt. Miucin azzal próbálta védeni magát, hogy tesztírás előtt csak körbenézett más vélemények után kutatva. Itt viszont még messze nem értünk ennek a végtelenül kellemetlen történetnek a végére, ugyanis a botrány hatására az emberek kutakodni kezdtek. és ahogy azt sejteni lehetett, találtak egyéb plagizált anyagokat is Miucin korábbi munkásságában. Természetesen a szóban forgó teszt azonnal eltűnt az amerikai IGN oldaláról, illetve a másolásban jeleskedő újságírónak sem volt maradása a szerkesztőségen belül. 

A nagy táskaapokalipszis 

A Fallout 76 finoman szólva nem sikerült valami fényesen, bár akadnak olyanok is, akik a játékban legalább örömüket lelik, BZ kolléga is ebbe a csoportba tartozik. A Bethesda embereinek viszont sikerült egy orbitális PR-katasztrófát is előidézniük azzal, hogy az egyébként sem túlzottan vidám vásárlóiknak egy olcsó nejlonszatyrot küldtek ki. Egészen pontosan az történt ugyanis, hogy a Power Armor Edition vásárlói nem a korábban beígért szövettáskát kapták meg a gyűjtői kiadáshoz, csupán egy olcsó és meglehetősen bénán festő nejlon verziót. Tűzoltásként a Bethesda azt találta ki, hogy a vásárlókat 500 Atomnyi kárpótlással, azaz játékbéli fizetőeszközzel fogja kiengesztelni. Ez a virtuális összeg azonban egészen pontosan 5 dollárt ért - ezzel szemben a gyűjtői csomag ára 200 dollár volt. 500 Atomból bizony még egy játékbéli postás ruhaszettet sem lehet megvenni, pedig ahhoz legalább jár egy virtuális hátitáska. A játékosokat az csak tovább hergelte, hogy mindeközben az újságírók és youtuberek egy elég menő Fallout 76-os táskát kaptak a játékhoz kapcsolódó sajtóeseményen. Amellett sem szabad elmenni, hogy mindezek után a Bethesda véletlenül kiadta temérdek vásárlója személyes adatait, szóval technikai és PR baklövések után még a supportot is sikerült valahogy elbaltázni. 

Ördögöt a falra

Az idei Blizzcont még hosszú éveken át emlegetni fogjuk, ez pedig sajnos nem azért lesz így mert a Blizzard játékok rajongói annyira remekül érezték volna magukat a rendezvényen. A cég itt jelentette be ugyanis a Diablo: Immortalt, ami egy mobilos akció-RPG. A hardcore fanok rekordidő alatt egyenesítették ki a kapákat és kaszákat, a játék első előzetese alatt jelenleg 710 ezer dislike csücsül mindössze 27 ezer like mellett. A Blizzard persze gyorsan leszögezte, hogy az Immortal mellett készül a valódi negyedik rész is, de azt egyelőre még nem tudják prezentálni. Ismét egy átgondolatlan PR ballépésről beszélünk, amit tetézett a helyszínen a színpadra felküldött szakemberek pár esetlen mondata is. A keményvonalas rajongók dühe viszont innentől már megállíthatatlan volt. Erre csak rásegített az is, hogy számos videós meglovagolta a botrányt és arról kezdtek el összeesküvés elméleteket szőni, hogy a Blizzard törölteti a trailer alatti dislike-okat - ami nyilvánvalóan abszurd és egész egyszerűen lehetetlen. Jóval hangosabbak voltak ezek a videók egyébként azoknál a helyszíni beszámolónál, amelyeket olyanok készítettek, akik ténylegesen ki is próbálhatták az Immortalt, és történetesen nagyon élvezték a játékot. Nyilvánvalóan a tőzsdei számok alakulása egy soktényezős egyenlet függvényében történik, de az biztos, hogy a botrány nem tett jót az Activision Blizzard részvényeknek, amelyek árfolyama az elmúlt két hónapban hatalmasat zuhant, a kissé túlfújt hiszti fényében is. Egyébként egy külön véleménycikk is született erről, ahol pont azt elemeztem, hogy miért volt kissé túlzó a reakció mindenki részéről, itt sem maradtunk háborgás nélkül persze. Érzékeny téma, fájó pont ez az idei évben.

Pocsolya-gate, avagy hová vitték a tócsáimat? 

Aki csak tett egy kósza próbát vele, az pontosan érti, hogy miért került be annyi ember idei toplistájába az új Spider-Man játék, amit sokan az év egyik legjobb címének tartanak. A megjelenés környékén viszont nem a játék erényeiről folyt leginkább a beszélgetés, hanem azokról a fránya pocsolyákról, amelyek az E3-as demóban még teljesen máshová kerültek. Sokan egyből "lebutítást" kiáltottak (amire volt épp elég példa az utóbbi években), de a Digital Foundry hamar rávilágított, hogy erről szó sincs, a Spider-Man nem csak játékmenetét és történetét tekintve egy csoda, hanem technikailag is teljesen rendben van. Megint arról volt szó, hogy az emberek láttak egy elmosódott képet az interneten, és véleményt alkottak egy játékról úgy, hogy valójában ki sem próbálták azt. Gyakori jelenség ez, ismerjük.

Mit akarunk? Cyberpunk 2077 demót! Mikor akarjuk? Most!

Már az idei E3 alatt is sokak szemét szúrta, hogy a CD Projekt Red csapata úgy érezte, egyelőre csak a szakma képviselőinek szeretné bemutatni a Cypberpunk 2077 demóját, mivel a játék nem tart még ott, hogy a nagyközönség elé tárhassák. Ezt követően a 2018-as gamescomon is csak a sajtó és más fejlesztők nézhették meg a demót, ez pedig már sok volt egyeseknek és teljes erőbedobással nekiestek a lengyel csapatnak. A dolgok végül odáig fajultak, hogy a CD Projekt Red beadta a derekát és közzétette a korai alfa stádiumnál járó játék demófelvételét. Aztán - ahogy az várható volt -az sem volt jó mindenkinek. Egyébként ebben a cikkben ezzel kapcsolatban arról írtam, hogy szerintem  ilyenkor nem szabadna engedni a közönség nyomásának, mivel a fejlesztők alapos megfontolás után dönthettek úgy, hogy egyelőre még nem készek a nagy bemutatóra, nyilván ezer és egy aspektusában változhat még a játék, sokan pedig fel fognak háborodni éppen azon, hogy valami nem úgy lesz, mint ahogyan azt a demóban látták. Lehet, hogy épp pár huncut pocsolya tűnik majd el. 

Akárhogy is, volt idén is sok vita és ellentmondásos jelenség az iparban, és teljesen érthető, ha nem értetek egyet velünk ezek megítélésében. Ha bármit kihagytunk, vagy ti esetleg más véleményt osztanátok meg egy-egy idei botrány kapcsán, akkor irány a kommentszekció, osszátok meg velünk és egymással, hogy mi is volt 2018 legfelháborítóbb esete. És bár ilyenkor mindenki szeret érzelmesen reagálni, azért legyünk tekintettel egymásra is, bárhogy is szeretjük a saját álláspontunkat. Köszi előre is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)