Hirdetés

2018 legjobban várt Xbox játékai

|

Az idei évben sok kritika érte a Microsoftot az erős, saját kiadású játékok hiánya miatt, de a jövő év jobb lehet. Ha nem is az első, talán majd a második fele.

Hirdetés

2017 végén megjelent az Xbox One X, a világ jelenlegi legerősebb konzolja, és eddigi információink szerint elég jól teljesített, viszont egyetlen új, Microsoft által kiadott játék volt, amire mondhatjuk, hogy segíthetett eladni a gépet: a Forza Motorsport 7. Jól ment persze a Cuphead is előtte, és lehet valami abban, hogy nem feltétlenül az exkluzívok (és itt most hagyjuk azt figyelmen kívül, hogy a Microsoft amit kiad Xboxra, azt kiadja Windows 10-re is) adnak el egy konzolt, elég az is, ha a multiplatform játékok szebbek, mint a konkurencia masináján. Akár így van ez, akár nem, tény, hogy a Sony készül pár nagyon ígéretes húzócímmel, úgyhogy érdemes lehet erre a Microsoftnak is válaszolnia. Egyelőre csak három, a tavalyi évről elcsúsztatott játék megjelenése biztos, de reméljük, hogy az év első felében, legkésőbb az E3-on a kiadó bejelent egy új Halo-t, egy Gears of Wart, vagy valamit, amire nem is gondolnánk. 

Hirdetés

2018-as Xbox játékok

Sea of Thieves

Megjelenés: 2018. március 20.

A lista egyetlen olyan szereplője, aminek van konkrét megjelenési dátuma, a kooperatív, kalózkodós Sea of Thieves. Ebben barátainkkal együtt szállhatunk hajóra, hogy uraljuk a tengert, felfedezzünk szigeteket, kincseket találjunk és közben csontvázakkal, valamint más kalózokkal küzdjünk meg. Ha a Rare játéka sokak érdeklődését felkelti, nagy siker lehet, ha csak kevesen lesznek rá kíváncsaik, hamar elbukhat, mi nyilván inkább az előbbiben reménykedünk. Segíthet, hogy nyitott az átjárás PC és Xbox között, így a két platform játékosai együtt mókázhatnak. 

State of Decay 2

Megjelenés: 2018. tavasz

Az első State of Decay egy fantasztikus, remek ötletekkel teli, de messze nem tökéletes játék volt. Az Undead Labset felkarolta a Microsoft, és minden időt és pénzt megadott, hogy a csapat kikalapálja a hibákat. A játékban egy zombiapokalipszis közepébe csöppenünk, civilek egy csoportját irányítjuk, melyben mindenki máshoz ért, másképp hasznos tagja csapatunknak. Cél a túlélés; ha valaki meghal, attól örökre elbúcsúzhatunk, úgyhogy nem érdemes például az egyetlen orvost gyűjtögetni küldeni. Kooperatívan is játszható, az egyik túlélőnket átvihetjük egy barátunk világába, hogy segítsünk neki, de ha ott meghal, elveszítjük. 

Crackdown 3

Megjelenés: 2018. tavasz

Eredetileg 2016-ban kellett volna megjelennie, de a Microsoft jobbnak látta elhalasztani a Crackdown 3-at. Aztán még egyszer. Most úgy áll a helyzet, hogy 2018 tavaszán tényleg megjelenik, és sokkal jobb lesz, mint amilyen másfél éve lett volna. A gamescomon pozitívan csalódtunk benne, de csak egy nagyon kis szeletét láttuk, és a nagy közönségnek sem mutattak eddig túl sokat. Annyit tudunk, hogy egy nyílt világú shooter lesz apró Saints Row beütéssel, sok robbanással, szuperügynökökkel, kooperatív móddal, bűnözőkkel és robotokkal.

Ori and the Will of the Wisps

Megjelenés: ?

Még nem biztos, hogy 2018-ban megjelenik, de az idei E3-on bejelentették az Ori and the Blind Forest folytatását. Újra Orit irányíthatjuk, aki ezúttal a Nibelen kívüli világot indul felfedezni, és igyekszik megtalálni létezésének valódi értelmét.

Forza Horizon 4(?)

Megjelenés: 2018. ősz

Természetesen ez még csak tipp, a Microsoft semmit nem erősített meg azzal kapcsolatban, hogy jön-e jövőre új Forza játék, de ha folytatódik a sokéves tendencia, az idei Forza Motorsport 7 után jövőre egy újabb Horizonnak kell következnie. Számíthatunk kibővített járműkínálatra, nagyobb és változatosabb nyílt világra, valamint szebb látványra is. Aztán ki tudja, lehet, hogy a Playground másik, készülő játéka érkezik helyette. Meglátjuk. 

Időszerű lenne már egy új Halo megjelenése is, 2015-ben kaptuk meg a legutóbbi részt, és szívesen látnánk a következő Gears of Wart, mert a GoW 4 remekül sikerült. Aki a lista egyik játékát sem érzi magához közelinek, az várja meg az E3-at, hátha ott villantanak valamit, ami miatt érdemes lesz beújítani (vagy megtartani) egy Xbox One X-et - persze a multiplatform játékokon kívül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)