Hirdetés

A Cyberpunk 2077 után, 2021-ben jöhet a CD Projekt Red következő szerepjátéka?

|

Nem csoda, hogy új stúdiót nyit a CD Projekt Red, hiszen a Cyberpunk 2077 mellett egy másik AAA játékon is dolgoznak.

Hirdetés

Természetesen mostanában a legtöbb CD Projekt Reddel kapcsolatos hír a Cyberpunk 2077-ről szól, hiszen mindannyian szeretnénk már mozgás közben is látni a lengyel csapat új játékát. Most azonban a Cyberpunk 2077-et követő, még újabb projektjükről érkezett pár fontos információ.

Hirdetés

A legfrissebb hírek szerint ugyanis egy másik sztoriközpontú AAA szerepjáték is a csőben van a lengyeleknél. Egyelőre semmit sem lehet tudni erről a projektről, csupán azt csiripelik a madarak, hogy a szóban forgó játék 2021-ben jelenhet meg. Adná magát az ötlet, hogy a The Witcher negyedik számozott részét fogja kiadni a CD Projekt Red, de többször nyilatkozták már, hogy Geralt kalandja véget ért a harmadik epizóddal. Ugyanakkor azt is mondták már, hogy ennek ellenére magába a The Witcher univerzumába még visszatérhetnek. Lehetséges tehát, hogy 2021-ben egy The Witcher spin-offot kapunk, mondjuk Ciri főszereplésével. Persze ugyanígy az is benne van a pakliban, hogy egy teljesen új IP-vel örvendeztetnek meg bennünket.

Ti mit tippeltek, mi lehet a CD Projekt Red legújabb játéka? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)