Hirdetés

25 éves a Game Boy!

|

Ezen a héten ünnepli 25. születésnapját a világ egyik legsikeresebb konzolja, a Nintendo Game Boy.

Hirdetés

A Nintendo első kézikonzolja 1989-ben indult világhódító útjára. A handheld világ úttörője volt az első sikeres készülék, amely nemcsak egyetlen játék futtatására volt képes.

A 8-bites konzol sok változáson és finomhangoláson ment át élete során. A Game Boy Color 1998-ban jelent meg, helyét a Game Boy Advance vette át 2001-ben. Az eredeti és a color változat összesen 118 millió példányban fogyott, az Advance-szel együtt pedig meghaladja a 200 milliót is. A kézikonzol legsikeresebb játéka egyértelműen a Tetris, amelyet több mint 30 millió játékos vett meg, de a Pokémon-játékok is 20 milliós eladásokat generáltak. Olyan játékokat próbálhattunk ki, mint a Metroid 2: Return of Samus, vagy a Legend of Zelda: Link's Awakening.

Természetesen nemcsak sikeres próbálkozások voltak a fejlesztések terén, hiszen a Nintendo már akkor is szeretett kísérletezni. Próbálkoztak egy beépített kamerával, amelyhez még egy aprócska nyomtató is készült, hogy a szelfit azonnal papírra is vethessük. Bár a megvalósítás hihetetlenül gyenge volt, érdekes elképzelésnek tűnik a dolog.

Az eladások messze túlszárnyalták az Atari Lynx vagy épp a Sega Game Gear eladásait, hiába voltak ezen konzolok színesek és fejlettebbek, mindenki Game Boy-t akart. A Game Boy taposta ki a Nintendo DS útját, amely még ma is bőszen harcol az okostelefonokkal és más multifunkciós készülékekkel, eladásait tekintve pedig jócskán 150 millió példány fölött jár.

Boldog szülinapot, drága Game Boy!

Nektek volt Game Boy-otok? 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)