Hirdetés

300 dollárba kerülhet a Wii U?

|

Egy ismeretlen forrás szerint a Nintendo Wii U névre hallgató konzolja 300 dollárt kóstál majd megjelenését követően.

Hirdetés

A Wii U bejelentése óta rengeteg felhasználót foglalkoztat azon fontos kérdés, hogy mennyibe kerül majd a Nintendo ígéretes konzolja? Egy anonim forrás információi szerint kevesebbe, mint hinnénk...

A pletyka nem kevesebbet állít, mint hogy maga a Nintendo Wii U hardverének előállítása 180 darab zöldhasújába fáj a cégnek, míg az árcédula 300 dollárt fog tartalmazni, ami annyit jelent, hogy forintba átszámítva közel 68 ezret kell majd érte kicsengetnünk.

A Nintendo érthető módon szeretné maximalizálni a profitot, hiszen meg kell felelniük a befektetők igényeinek és nincs nagyobb szálka a tőkével rendelkező ügyfelek számára, mint a rossz pénzügyi jelentés. A Nintendo továbbá cáfolta azon korábbi pletykákat, miszerint a Wii U hardvere nem tud lépést tartani a PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokkal, szerintük hozni fogja a szintet és olcsóbb is lesz a konkurenciánál.

A pontos ár és megjelenési dátum valószínűleg az idei E3 rendezvényen derül majd ki, de a kérdés már most is adott: ti beruháznátok kb. 68 ezer forintért egy Wii U-ra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)