Hirdetés

4K és bekapcsolt RTX mellett futtatva a Watch Dogs: Legiont kiütköznek a next-gen konzolok korlátai

|

Mindenképpen komoly előrelépésre számíthatunk a mostani konzolgenerációhoz képest, de akinek irreális elvárásai vannak, az a végén könnyen csalódhat.

Hirdetés

Noha pillanatnyilag több jut a rivaldafényből a Ubisoft másik idei nagy dobásának, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az Assassin's Creed: Valhalla mellett helyett kapott még az év végi felhozatalban az Immortals: Fenix Rising, és a merőben újszerű koncepcióra épülő Watch Dogs: Legion is.

Hirdetés

Utóbbi gépigényét nemrég nyilvánosságra hozta a Ubisoft, tehát nagyjából már sejthetjük, hogy mire képes PC-n a Watch Dogs: Legion. Sokan viszont arra voltak kíváncsiak, hogy ebből a szempontból miként muzsikálnak az új generációs konzolok. Minden részletre ugyan nem kaptunk még választ, de egy Reddit AMA alkalmával Lathieeshe Thillainathan live producer elárulta, hogy a legnagyobb elérhető felbontást (4K) választva, valamint a Ray Tracinget bekapcsolva úgy PlayStation 5-ön, mind Xbox Series X-en 30 fps lesz a képfrissítési ráta felső határa.

Az sajnos nem derült ki, hogy milyen további beállítási opciók állnak majd a játékosok rendelkezésére, lesz-e például ún. performance mód, amely mindent alárendel a sebességnek, hogy stabil 60 fps-sel fedezhessük fel a közeljövő Londonját. Mert ugyebár nem titok, hogy sokfélék vagyunk, és míg valakinek a látvány a lényeg, más hajlandó kompromisszumokra a magasabb frame-rate érdekében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)