Hirdetés

576 KByte roadshow - van egy hétvégi programunk a debreceni gamereknek

|

A héten is két városba látogat el az 576 KByte Roadshow, és ahogy a többi állomáson, Debrecenben is izgalmas színpadi programok és játékakciók várnak titeket a kiállított konzolok mellett.

Hirdetés

Már harmadik hete járja az országot az 576 KByte roadshow, de ez még csak a kezdet, hiszen egészen december közepéig más-más városban tűnik fel a gamer-sziget az ott lévő 576-bolt közelében. Most szombaton a debreceni Fórum bevásárlóközpontban például 16 Xbox One-on pörögnek a legújabb játékok.

A FIFA 16-nál valószínűleg ezúttal sem áll üresen sokáig egyik konzol sem, ahogy játszhattok a Forza Motorsport 6-tal, az NBA 2K16-tal, és a Rare Replayben is újraélhettek olyan klasszikusokat, mint a Battletoads, vagy a Banjo Kazooie. A színpadon mindenki megmutathatja, mit tud a Just Dance 2015-ben, az ügyesebbek pedig természetesen innen sem távoznak ajándékok nélkül. Ráadásként ezen a héten is élnek majd a korábbi állomásokhoz hasonló akciók, így például 6000 forinttal az eredeti ár alatt vihetitek haza a Witcher 3 konzolos változatait, de minden használt játék árából is kaphattok 20 százalék kedvezményt (ezeket a kuponokat a debreceni 576-boltban október 24-éig válthatjátok be). Ha kíváncsiak vagytok, milyen lesz a hangulat, a videón megnézhetitek, milyen volt a buli nemrég az Europarkban.

Találkozzunk Debrecenben!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)