Hirdetés

Melyik VR-headset a legnépszerűbb itthon?

|

Az 576 KByte adatai alapján utánanéztünk, melyik eszköz érdekli leginkább azokat a magyar gamereket, akik a virtuális valóság felé kacsintgatnak. Maurer Andorral, az 576 KByte ügyvezető igazgatójával veséztük ki a témát.

Hirdetés

Az Oculus Rift és a HTC Vive megjelenésével felpörögtek az események a virtuális valóság körül. Hiszen azoknak, akikkel nem babráltak ki a két cég gyártási problémái, vagy egyéb külső okok, a VR már nem egy távoli álom, hanem a mindennapi szórakozásuk része. Amint Maurer Andortól, az 576 Kbyte ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a magyar gamereket is lázba hozta a téma annak ellenére, hogy hivatalosan egyelőre a Samsungon kívül egyik gyártó sem szállít hazánkba.

"Talán a játékipar legfontosabb, de mindenképpen a legizgalmasabb újdonságáról van szó, így természetesen a mi vásárlóink is élénken érdeklődnek a virtuális valóság iránt. Ezt kiválóan példázza az is, hogy az 576kb.hu-n nagyjából annyian kerestek rá a VR-ral kapcsolatos kifejezésekre, mint ahányan az Uncharted 4, az idei év egyik legfontosabb PS4-exkluzív játéka után érdeklődtek." - mondta Maurer. Persze nem mindegyik headset bizonyult ugyanolyan érdekesnek a magyar gamerek számára, az egyik eszköz pedig kifejezetten kiemelkedik a versenytársak közül.

"A keresési statisztikákon is látványosan megmutatkozik, hogy sokak fejében a virtuális valóság egybeforrt az Oculus névvel. A többi eszköznél jelentősen többen voltak kíváncsiak a Riftre, így az összes VR-témájú keresés majdnem fele erre a headsetre irányult" - fejtette ki az 576 ügyvezetője. Nem annyira szoros versenyben a SteamVR zászlóshajójának szánt HTC Vive bizonyult a második legnépszerűbb eszköznek, ami nagyjából a keresések ötödét tudhatta magáénak.

A PlayStation VR mindössze kilenc százalékos keresési aránya abból a szempontból érthető, hogy a Sony eszközének megjelenésére még októberig várni kell. Abból a szempontból viszont egészen meglepő, hogy PSVR-t rendkívül jó helyzetbe hozta a versenytársakhoz képest elég alacsony ár bejelentése. Bár az elemzők azt várták, a mobilos VR vezeti majd az eladási statisztikákat az első években, a Gear VR-ra nagyon kevesen voltak kíváncsiak a versenytársakhoz képest, hasonlóan a Microsoft Hololenséhez, ami persze még nagyon távol áll a piaci megjelenéstől.

Persze az arányok még sokat változhatnak a következő hónapokban, ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy az eladásokban is ekkora előnyt tudhat majd magáénak az Oculus.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)