Hirdetés

9 év után derült fény a Mass Effect 3 easter eggjére

|

Ismerős tárgyba bukkanhatnak a Marson bóklászó Shepardök.

Hirdetés

A játékok világában nem ritka, hogy a fejlesztők által elrejtett vicces meglepetéseket csak évek múltán fedezi fel a közönség. Az Easter eggek álcázása viszont néha olyan jól sikerül, hogy végül maguknak a készítőknek kell besegíteniük.

Ez történt legutóbb az eredeti Xbox 20 év után felfedett stáblistájával, s ez a helyzet most a Mass Effect 3-ban eldugott marsjáróval is. Az Easter eggre a Redditen hívta fel a figyelmet Richart Boisvert, aki filmtervezőként vett részt a 2012-ben kiadott játék elkészítésében.

Hirdetés

A BioWare egykori fejlesztője a Mass Effect 3 második (a prológus utáni első), Marson játszódó missziójában helyezte el a tárgyat, visszaemlékezése alapján 10 évvel ezelőtt. Felfedezéséhez egy szemléletes útmutatót is mellékelt, mely szerint csak akkor találkozhatunk a marsjáróval, ha egy megadott ösvényen haladunk az űrhajónktól a napelemfarmon át.

Amennyiben követjük az instrukciót, a kis robot végül begördül elénk, majd biccentéssel köszönti a főhőst. A jelenetről természetesen már videón is megörökítették, melynek készítője érzéketlen módon még rá is támad a kedves ismerősre:

Boisvert posztja nem tér ki rá, hogy pontosan melyik marsjáróról mintázta az Easter egget, de valószínűleg az Opportunity szolgálhatott mintául, ami 2014-től 2018-ig szelte a vörös bolygót. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Redditen tavaly már felbukkant egy fotó a ME3-ba rejtett alteregóról, ám akkor csak a kamera felszabadításával tudták lencsevégre kapni, így nem is lendült mozgásba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)