Most, hogy Mr. Bond hivatalosan is betöltötte az ötödik x-et, folytatódik a franchise-ra való visszaemlékezésünk, méghozzá a „humoros Bond-al”, Roger Moore-al. Az egykori Simon Templar (vagy Lord Brett Sinclair, kinek mi tetszik) távolodott el a leginkább Fleming hősétől, épp ezért szeretik sokan, mert sajátos humort kölcsönzött a 007-esnek. Moore elmondása szerint nem vehető komolyan egy olyan figura, akiről mindenki tudja, hogy kém, ezért a humornak a karakter szerves részének kell lennie. Sokan viszont ezt a flemingi stílustól való eltávolodást, valamint a sokszor már vígjátéki kategóriában utazó filmjeit róják fel neki. Lássuk, melyik félnek van igaza.
Gyakorlatilag Connery utolsó (hivatalos) Bond filmje, a Gyémántok az örökkévalóságnak előrevetítette a Moore-korszakot, de a stílus előbbinek nem feltétlenül állt jól, utóbbi filmjei viszont elképzelhetetlenek nélküle. Viszont a pocakos, őszülő skótot le kellett cserélni, egy fiatalabbra, a dolog érdekessége csupán az, hogy az ízig-vérig angol Moore 3 évvel idősebb Connerynél, aki miután véget ért a Minden lépen két kanál, lefogyott, megnyiratkozott, hogy utána világszerte csábíthassa el a nők fejét – persze csak a nagyvásznon.
A terjedelmes és élvezetes ismertetőt a CineStar honlapján olvashatjátok.
