Hirdetés

A Battlefield 2042 bétáját 7,7 millióan játszották, de ez nem túl nagy eredmény

|

Vannak fejlesztők a piacon, akik ölnének azért, hogy felkeltsék 7,7 millió játékos figyelmét, de az EA és a DICE léce magasabban van.

Hirdetés

Az EA befektetői tájékoztatóján nyilván a cég legnagyobb megjelenései kerültek terítékre, így a Battlefield 2042 is szóba került. Itt derült ki, hogy a bétateszten 7,7 millió játékos vett részt, ami ugyan egy hatalmas szám, de a sorozat szempontjából mégsem annyira kiemelkedő.

A Battlefield 1 bétáját például több mint 13 millióan pörgették, ami ugyan kiugróan magas eredménynek számítottt, de még a Battlefield 3 bétája is jobban teljesített a maga 8,1 millió résztvevőjével. Mindezek fényében a 7,7 milliós játékosszám nem túl meggyőző (és csak zárójelben tesszük hozzá, hogy a siker nem volt maradéktalan, mi is éreztünk hiányosságokat).

Hirdetés

Fontos hozzátenni, hogy az összehasonlítás nem egészen igazságos ebben a formában. Minden Battlefield játéknál más időbeosztásban futtatták a bétateszteket, így volt, ahol több ideje volt a játékosoknak, volt, ahol kevesebb. Az adatok alakulásába az is beleszólhatott, hogy a Game Pass és EA Play előfizetők november 12-én már a teljes verziót próbálgathatják a 10 órás próbaidőszaknak köszönhetően, ami után (a bétával ellentétben) ráadásul meg is maradnak az elért eredményeik.

Végül minden úgyis a kasszáknál fog eldőlni, de egyelőre baljós hümmögéssel várjuk a megjelenést. Az alapverzió tulajdonosai november 19-én kezdhetnek lövöldözni, míg a Gold és Ultimate kiadások november 12-én nyílnak meg. Ti első napon hadba vonultok?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)