Hirdetés

A Bethesda elnöke szerint nehéz a The Elder Scrolls 6-ot Xbox-exkluzívként elképzelni

|

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a korábbi Elder Scrolls játékoknál is előfordult az exkluzivitás.

Hirdetés

A Microsoft korábban is vásárolt már fel kisebb stúdiókat, azonban a közelmúltban egy hatalmas lépésre szánta el magát: bekebelezte a ZeniMaxot, amely a számos kedvelt franchise-ért felelős Bethesda anyavállalata.

Noha a résztvevők kifejezetten pozitívan tekintenek a felvásárlása, azonban akadnak olyan játékosok, akik aggódnak, hogy ezentúl a Bethesda címek csak PC-re és Xboxra fognak megjelenni, PlayStationre nem. A témában már többen is megszólaltak azóta, legutóbb például az Xbox feje, Phil Spencer mondta el, hogy a Microsoft nem azért vásárolta meg a ZeniMaxot, hogy játékokat vegyen el a másik tábortól

Hirdetés

A nyilatkozatok sorát ezúttal a Bethesda Games Studios igazgatója, Todd Howard folytatja, akinek a GamesIndustry-nak adott interjújában felvetették, hogy nehéz lenne elképzelni például a The Elder Scrolls 6-ot Xbox-exkluzívként, mire Howard helyeslően azt mondta, hogy bizony nehéz lenne.

Ugyanakkor a beszélgetésből az is kiderült, hogy a Bethesda egyik első számú embere szerint az új generáció, a következő 5-10 év arról fog szólni, hogy minél könnyebb hozzáférést adjanak a játékokhoz mindenkinek, függetlenül attól, hogy hol él a világon vagy milyen eszközt használ. 

Phil Spencer korábban azt mondta, hogy a multiplatform megtartásáról eseti alapon fognak dönteni, amelyre Howard is visszautalt az interjú során, hozzátéve, hogy a részletek még nem tisztázódtak le mivel maga az akvizíció sem zárult még le (legkorábban 2021-ben fejeződhet be), ám a Microsoft nagyon nyitott más platformokkal kapcsolatban is.

A Bethesda Games Studios vezetője egyébként rámutatott arra is, hogy ha megnézzük a korábbi Elder Scrolls játékokat, mindig előfordult valamiféle exkluzivitás az Xbox-szal vagy a Microsofttal, szóval amikor eljön az ideje, akkor eldöntik majd, hogy mi a legjobb a közönségük számára, előre nehéz lenne megítélni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)