Hirdetés

A Blade Runner és a Muppet show inspirálta a High on Life őrült világát

|

Újabb bemutatót tartott az Xbox és a Bethesda, ahol egy kicsit több időt tudtak szánni néhány kiemelt játékra.

Hirdetés

Elképesztően feszített volt a menetrend az Xbox és a Bethesda első bemutatóján, ezért nem csoda, hogy ma újabb előadást tartottak, ahol egy kicsit részletesebben tudtak foglalkozni a következő 12 hónap során érkező játékok némelyikével. A kiemelt címek közt ott volt a High on Life is. Az említett játék fejlesztésének kreatív folyamataival kapcsolatban több érdekességet is elárultak a készítők, akiknek egyébként a Rick és Morty sorozatot is köszönhetjük.

Hirdetés

A beszélgetés során Erich Meyr, a játék egyik vezető fejlesztője elárulta, a csapat rengeteg időt töltött a földönkívüliek által uralt területek megtervezésével. A High on Life látványvilágát úgy jellemezte, mintha összekeverték volna a Szárnyas fejvadászt és a Muppet Showt. Meyr elmondta továbbá, hogy alkotásukban sokféle földönkívüli helyszínt fedezhetünk majd fel, amelyek létrehozásakor mindig egy központi motívumra építkeztek. Példákét egy olyan pályára hivatkozott, amit egy földönkívülieknek szánt fürdőnek álmodtak meg egy aszteroidán.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

A High on Life októberben jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series gépekre. A Game Pass-előfizetők örömére ez is bekerül a szolgáltatásba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)