Hirdetés

A Blizzard bejelentette a Diablo IV első bétáját, csak a legelhivatottabb rajongók vehetnek részt raja

|

Akik arra számítottak, hogy a részt vehetnek majd az első tesztalkalmon, azok remélhetőleg rengeteg órát beleöltek a korábbi játékokba. Ez most ugyanis a komoly rajongóknak szól.

Hirdetés

Egy rakat kiszivárgott anyagban láthattuk mostanában a Diablo IV játékmenetét, így a Blizzard valószínűleg úgy érezte, hogy ezen a ponton felesleges tovább titkolózniuk. A stúdió hamarosan elindítja az első publikus bétáját: már tudjuk az időpontot és a tartalmakat is.

A különös az egészben, hogy az első bétaalkalom jóval szigorúbb lesz, mint bármelyik blizzardos bétateszt az elmúlt évekből. A fejlesztők bejelentése szerint csak azokat fogják meghívni, akik a közelmúltban komoly órákat raktak bele a Diablo II és a Diablo III végjátékába.

Hirdetés

Mivel a Diablo IV első bétája is erre koncentrál majd, így a döntés tulajdonképpen érthető. A játékosoknak lehetőségük lesz felfedezni a világot (spoiler mentesen, a fejlesztők nem akarják ellőni a sztori fontosabb részeit) és többféle tartalmat is kipróbálniuk. A Helltide-ban csatázhatnak majd Lilith seregeivel, amiért Cindereket kapunk jutalmul, ezeket pedig exkluzív szerelésekre költhetjük. A Cinder valuta érdekessége, hogy ha meghalálnánk, akkor az életünkkel együtt a Cinderek is repülnek.

A Nightmare Dungeonökben is tehetünk majd egy látogatást, melyek kifejezetten kemény helyszínek lesznek különleges módosítókkal, és magas minőségű tárgyakkal. Ha kitakarítunk egy dungeont, akkor kapunk érte Nightmare Sigileket, melyek felhasználásával még feljebb tekerhetjük a kihívást még jobb cuccok reményében.

A PvP játékmódot is lehetőségünk lesz tesztelni, ahol démonokat küldhetünk csatába, hogy azok Seeds of Hatred valutát gyűjthessenek. A magokat bedarálva Red Dustot kapunk, ami egy újabb valuta, és amiből PvP exkluzív kozmetikai szereléseket vásárolhatunk majd.

A Diablo IV bétájának meghívóit november 18-ig fogják kiküldeni, a startra az elkövetkező napokban érdemes számítani - pontos dátum egyelőre nincs, de az biztos, hogy még novemberben elindul a démonirtás. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)