Hirdetés

A Call of Duty: Vanguard telepítéséhez végre nem kell letörölni féltucat másik játékot?

|

A jelek szerint sok hely kell majd az Activision újdonságának, de azért nem olyan rossz a helyzet.

Hirdetés

Hivatalosan is bemutatkozott a Call of Duty idei felvonása, ami a Vanguard alcímet kapta, és amelynek kampánya visszarepít minket a második világháborúig. Nem volna túl meglepő, ha sokan már a bejelentés után elkezdtek volna helyet csinálni a PC-n vagy a konzolon a játéknak, mivel például a tavaly debütált Black Ops Cold War, illetve a battle royale mókát kínáló Warzone is masszív méretnek örvend.

De nagyon úgy tűnik, hogy a Sledgehammer Games játéka picit szerényebb lesz ezen a téren. Legalábbis az elején...

Hirdetés

Már a Microsoft Store-ban is elérhető a Call of Duty: Vanguard, ennek hála pedig talán új információkkal gazdagodhattunk. Az áruház tájékoztatása szerint a játék megközelítőleg 75 GB-ot igényel majd a tárhelyünkön, ami első ránézésre soknak tűnhet, de például az előd, vagyis a Black Ops Cold War méretéhez viszonyítva már jóval barátibb. Persze a végleges szám eltérő lehet, szóval nem árthat, ha ennél egy picit több helyet tesztek majd szabaddá a meghajtón.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Egyébként a játékbeli vásárlásoknál fel van tüntetve egy 9,99 dolláros összeg is a Microsoft Store-on, de egyelőre rejtély, hogy ez mire utalhat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)