Hirdetés

A Capcom a PC-re szeretne fókuszálni a jövőben

|

A Capcom évtizedek óta a konzolpiac egyik legmeghatározóbb szereplője, viszont a cég egyik igazgatója szerint a közeljövőben sokkal több figyelmet akarnak szentelni az asztali gépeknek.

Hirdetés

Noha az ikonikus franchise-okat - köztük a Resident Evilt, a Monster Huntert és a Street Fightert - gondozó Capcom elsődlegesen konzolokon aktív kiadóként él a köztudatban, megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben komolyan törekedett arra, hogy PC-n is elérhetőek legyenek a játékai.

Az ezt megelőző óvatos távolságtartás nem különösebben meglepő, a japán fejlesztők és kiadók körében sokáig ez volt a jellemző. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Capcom számára bevált a nyitás a platform felé, ugyanis a cég egyik vezetője Cudzsimotó Haruhitó arról beszélt a Tokyo Game Show alatt, hogy az elkövetkező években még jobban szeretnének a PC-re fókuszálni.

Hirdetés

Már két éven belül el kívánnak jutni oda, hogy a PC-s bevételek utolérjék a konzolos számokat, ugyanezzel a lendülettel pedig be is jelentették, hogy az egyelőre csak Nintendo Switchen elérhető Monster Hunter Rise januárban PC-re is megérkezik. Egészen pontosan január 12-ét érdemes bekarikáznotok a naptáratokban, amennyiben vevők vagytok egy kis szörnyvadászatra.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)