Hirdetés

A Chorus látványos űrcsatákat hoz az Xbox Series X-re

|

A Deep Silver játékában eggyé kell váljunk az űrhajónkkal, hogy legyőzhessük a galaxis távol peremeiből felbukkanó veszélyeket.

Hirdetés

Viszonylag ritkán jelenik meg mostanában olyan űrhajós játék, amelyben igazán szórakoztató űrcsatákat kaphatunk, márpedig az Inside Xboxon bemutatott Chorus pontosan ezt ígéri. A legendás pilóta, Nara bőrébe bújva, valamint csillaghajóját, a Forsakent irányítva kell majd végigverekedjük magunkat az űr veszélyein.

Hirdetés

A Deep Silver azt ígéri, hogy a Chorusban olyan látványos helyszíneken fordulunk majd meg, mint a nyüzsgő űrállomások, haldoklóban lévő bolygók és felrobbanó csillagok, aszteroidaövek és kietlen jégmezők. Nara kalandjában legalább annyira fontos lesz majd az akció és a látványos űrcsaták, mint a felfedezés. 

Ebből az előzetesből egyelőre kevés derült ki, de az már sejthető, hogy a főhősnő nem egy puszta pilóta lesz, hiszen megannyi különleges képességgel rendelkezik, melyek segítik őt küldetései során megküzdeni azokkal a veszélyekkel, melyek túlmutatnak az emberek által elfogadott valóságon. Persze nem elhanyagolható aspektus lesz az űrhajónk fejlesztése, hogy minél halálosabb repertoárral vághassunk neki az ütközeteknek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)