Hirdetés

A cross-play már működik, de vannak még súlyos gondok az Outriders rendszereivel

|

A legutóbbi frissítés után többeknek eltűnt az előrehaladásuk, míg mások az inventoryra panaszkodnak.

Hirdetés

Tíz nappal ezelőtt elstartolt az Outriders, melynek, mivel nem live service-es játék, valószínűleg nem lesz nagy jövője, de a loot shootereket kedvelők jól szórakoznak vele - már amikor minden úgy működik, ahogy kell. A fejlesztők kénytelenek voltak a platformok közötti átjárhatóságot szüneteltetni egy kis időre, de ez most már elvileg jól működik, így a PC-s, PlayStation-ös és xboxos játékosok szabadon vegyülhetnek.

Ugyanakkor az inventoryt kiűrítő bug még mindig megkeseríti néhány játékos életét, sőt, többen panaszkodnak rá, mint korábban. A People Can Fly azt ígérte, nem csak elhárítja ezt a problémát, de vissza is adja az elveszett cuccokat, miközben nem veszi el azokat, amiket a továbbiakban gyűjtöttünk.

Hirdetés

Könnyen lehet, hogy a javításra heteket kell majd várnunk, és az is előfordulhat, hogy csak a magasabb értékű, Epic és Legendary szintű tárgyakat kapjuk vissza, illetve azok sem egy az egyben olyanok lesznek, mint amiket korábban birtokoltunk, néhány tulajdonságuk eltérhet. Emellett számítanunk kell rá, hogy azok a cuccok, amiket egy automatikus mentés előtt szereztünk, elvesznek örökre.

A játék maga egyébként szerintünk nem rossz, Csirke írta meg tesztben, mit gondol róla.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)