Hirdetés

A Crysis 2 Remasteredre utalgat a Crytek?

|

A Crysis Remastered fogadtatása nem volt túl jó, talán majd a felújított folytatásoké jobban betalálhat?

Hirdetés

Nem igazán jöttek be a Crytek számításai a Crysis Remastereddel, amelynek kiszivárgott előzetese hatalmas port kavart, így kénytelenek voltak eltolni a megjelenést.

Nem mintha ez sokat segített volna, a végeredményt nem kímélték a kritikusok (jelenleg a PC-s változat áll a legjobban Metacriticen 69 ponttal, a többi kiadásé ennél is kevesebb), a játékosok viszont még náluk is csalódottabbak voltak.

Az összképen nem javított túl sokat a next-gen frissítés sem, amely esetében ugyancsak nem tudta tartani az ígéreteket a fejlesztőcsapat. 

Hirdetés

Így fordultunk rá a legújabb spekulációra, aminek alapját maga a stúdió szolgáltatta. A Crytek ugyanis Twitteren megosztott egy rövid bejegyzést, amelyben a Crysis 2 elejéből idézett (They used to call me Prophet"), majd kíváncsi szemekkel várta a reakciókat.

Nyilván a rajongóknak és a sajtónak több sem kellett, azonnal megindult a találgatás, hogy a Crysis 2 Remastered bejelentését készíti elő a csapat

Ez egyébként nem lenne túl meglepő, hiszen tavaly kiszivárgott több belsős dokumentum is, amikben szerepelt a Crysis 2 Remastered és a Crysis 3 Remastered is, szóval a valódi kérdés igazából az volt, hogy a kipofozott első rész felemás fogadtatása mennyire befolyásolta a Crytek terveit. Amik között egyébként szerepel egy új, be nem jelentett AAA-játék is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)