Hirdetés

A Destiny 2 játékosainak rengeteg tartalomtól kell elbúcsúzniuk idén

|

A Bungie bemutatta, hogy mi minden fog kikerülni a Destiny 2-ből a Beyond Light kiegészítő megérkezésekor.

Hirdetés

Lassan három éve már annak, hogy megjelent a Destiny 2, ami az eltelt idő során elég sok újdonsággal bővült, köszönhetően a kisebb-nagyobb frissítéseknek, valamint természetesen a méretesebb kiegészítőknek. Azonban idén kezdetét veszi a Year 4, ami számos új tartalmat hoz, viszont bőven lesznek olyan dolgok is, amelyeknek búcsút kell intenünk.

Hirdetés

November 10-én érkezik meg a Beyond Light kiegészítő, és egyúttal ekkor veszi kezdetét a Year 4 is, ami többek között bevezeti a Destiny Content Vaultot. A DCV-be régebbi tartalmakat fog majd pakolni a Bungie, amelyek így tulajdonképpen kikerülnek a játékból, viszont megvan rá az esély, hogy valamikor később visszatérjenek. 

A kampányok közül eltűnik például az alapjátékban megtalálható The Red War, illetve a Curse of Osiris és a Warmind is. Búcsút kell még intenünk több területnek is, mivel kikerül a Mercury, a Mars, a Titan, az Io, a The Leviathan és még a The Farm is. Ezeken felül számos egyéb elfoglaltság, Raid, illetve Exotic küldetés is átvándorol a DCV-be, szóval látszólag alaposan megváltozik majd a játék.

További részleteket a nagy Destiny 2 átalakulás kapcsán itt találtok.

Címkék: #destiny 2 #bungie
Platformok: Google Stadia PC PlayStation 4 PlayStation 5 Xbox One Xbox Series X
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)