Hirdetés

A Deus Ex atyja újra abban a műfajban alkot, amiben a legjobb

|

Warren Spector immersive sim típusú játéka egy eddig nem látott világba invitál majd.

Hirdetés

Habár az elmúlt években minden jel arra mutatott, hogy Warren Spector túljutott pályafutása zenitjén, úgy tűnik, az Ultima Underworld és a Deus Ex tervezője még áll készen a visszavonulásra, sőt éppen ellenkezőleg, nemcsak hogy új IP-n dolgozik, hanem ismét az immersive sim műfajon belül alkot, ahova olyan kiválóságok tartoznak, mint a System Shock, a Thief, a már említett Deus Ex, a Dishonored és Prey (az Arkane Studios-féle). De erős rokoni szálak fűzik ehhez a zsánerhez a BioShock és a S.T.A.L.K.E.R. játékokat is, hogy csak néhány példát említsünk.

Az utolsó megjelent játék, aminek a fejlesztésében Spector aktívan részt vett, a közösségi finanszírozással megvalósult Underworld Ascendant, amely feltehetően az Otherside Entertainment mérete és korlátozott anyagi forrásai miatt sem tudta beváltani  hozzáfűzött reményeket. Ezt követően a jóval nagyobb falatnak számító System Shock 3 került a csapat figyelme központjába, ám ma már tudjuk, hogy a stúdió nem bírt el egyedül a projekttel, 2020-ban átadta a Tencentnek a jogokat.

Hirdetés

És nagyon úgy fest, hogy azóta a gyeplőt is kiengedte a kezéből, mert az Otherside friss közleményében egyetlen árva szó sem esik a System Shock 3-ről, aminek a fejlesztésébe Warren Spector is évek munkáját ölte. Ehelyett egy új, még cím nélküli játékot harangoznak be, amelynek mindössze a műfaja ismert.

"Nagyszerű érzés ezzel a tehetséges csapattal egy új játékon, mit több, egy új IP-n dolgozni. Akik kedvelik a munkásságomat, tudják, mire számíthatnak: egy világra, amelyben könnyű elmerülni, valamint egy lebilincselő narratívára, amit a játékosok közvetlenül befolyásolhatnak választásaik és játékstílusuk révén. Még a fejlesztés elején tartunk, de alig várjuk, hogy több részletet is megoszthassunk veletek."

A bejelentéshez az alábbi látványtervet mellékelték, ami némi fogódzót nyújthat Warren Spector következő projektjével kapcsolatban.

Ti mit vártok a Deus Ex és az Ultima Underworld atyjától?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)