Hirdetés

A Doom 4 fejlesztés alatt, a Rage 2 sem halott még

|

John Carmack és Tim Willits, az id Software alapítói a QuakeCon 2013-on ejtettek egy-két szót a Doom 4, valamint a Rage sorozat jövőjéről.

Hirdetés

Ugyan az idei QuakeConon nem mutatták meg az újgenerációs konzolokra is érkező Doom 4-et, de aggodalomra semmi ok: John Carmack, az id Software társalapítója elmondta, hogy a projekt él, csak még nem beszélhetnek róla.

Tim Willits, a másik alapító pedig ismét rávilágított a nagyérdemű előtt arra, hogy jelenleg a Doom 4-é a fő prioritás a cégnél, minden munkatárs erre koncentrál, ezért más projektekkel jelenleg nem foglalkoznak. A játékot még a 2007-es QuakeConon jelentették be, így jócskán ideje lenne már, hogy halljunk, vagy esetleg lássunk belőle valamit. Talán jövőre...

Willits a Rage sorozatról is ejtett egy-két szót: "Büszke vagyok a munkánkra, és az univerzumra, amit felépítettünk. A franchise nem halott. Pillanatnyilag nem nyúlunk hozzá, de amikor a világot terveztem, olyannak alkottam, hogy bármikor könnyen visszamerülhetünk belé. Arra is büszke vagyok, hogy valami olyasmit tettünk le az asztalra, ami különbözött az addigiaktól - egyetlen korábbi játékunkhoz sem hasonlított." Szóval nem kell még temetni a Rage 2-t, ahogy Han Solo-t sem kellett a karbonit miatt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)