Hirdetés

A Dragon Age Inquisition lovai csaltak, hogy időt nyerjenek a térkép betöltésére

|

A BioWare trükköt alkalmazott, hogy megoldja a játék egyik problémáját.

Hirdetés

A játékfejlesztés trükkös dolog, ezernyi módon mehet félre valami - erről a Bethesda bőven tudna mesélni, például a Skyrim szekeres jelenete kapcsán. Az erőforrásokkal való zsonglőrködés, és a célplatformokon való problémamentes futás érdekében muszáj furfangosnak lenniük a stúdióknak, ezt pedig gyakran azzal érik el, hogy különböző módokon időt hagynak a textúrák betöltésére.

Lineáris vagy kisebb pályáknál nincs is ezzel gond, hiszen míg az egyik szobában vagyunk, addig a következő gond nélkül be tud töltődni, viszont a nyílt világú címek esetében már problémásabb a dolog és kellemetlen, ha egy objektum később bukkan fel a helyszínen, mint mi magunk. 

Hirdetés

A BioWare munkatársai ezt meglehetősen cselesen oldották meg a 2014-es akció-szerepjátékuk, a Dragon Age: Inquisition esetében. Egy Twitter-felhasználó kérte a közösségi média népét, hogy fedjenek fel egy "haszontalan tényt" a Dragon Age széria kapcsán, mire az Inquisition kreatív rendezője, John Epler kihasználta a lehetőséget és elárulta, hogy a játékban valójában nem mozogtak gyorsabban a lovak, amikor sprinteltünk velük, de a megnövekedett sebességet jelző vonalak és egy kameratrükk miatt mégis úgy tűnt, hogy igen.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindez természetesen azért történt, hogy segítsék a Frostbite motor dolgát, amely nem tudta elég gyorsan betölteni a térképet ahhoz, hogy a lovak valóban végigsprinteljenek rajta. Szóval ha valaha is felpattantál egy paci hátára a Dragon Age: Inquisitionben és azt hitted, hogy így előbb célba érsz, akkor jól hitted, viszont hiába gondoltad azt, hogy lehet még annál is gyorsabb az utazás, ezzel átvertek. Talán a Dragon Age: Dreadwolf már nem fogja elkövetni ezt a turpisságot. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)