Hirdetés

A dráma lesz a GRID Legends központi eleme

|

2022-ben érkezik a GRID sorozat következő része, melynek első előzetese az EA Play Live során mutatkozott be.

Hirdetés

Épp pár napja dicsértük az F1 2021 sztori módját, és úgy tűnik, ez a Codemasters más csapatainak is tetszett: ma bejelentették a történetközpontú GRID Legends-t, de ennek kapcsán az első trailer láttán még egészen vegyesek az érzéseink.

Az élmény magját a sztori mód adja, amiben bekerülünk a GRID World Series sűrűjébe, és nem túl kedves sofőrök vesznek minket körül. Valódi színészeket (köztük a Szexoktatásból ismert Ncuti Gatwával),  láthatunk majd virtuális környezetben, ami egészen fura, fura volt a Need for Speedben is, de még nem temetjük előre.

Hirdetés

Természetesen rengeteg különböző autót vezethetünk, és ezeket egyszerre is a pályára vihetjük: kamionok versenyezhetnek formaautókkal, elektromos járművekkel, vagy utcai kocsikkal. Számos különböző helyszínen megfordulhatunk, ahol épített és utcai versenypályák is várnak minket. A fejlesztők igyekeztek hangsúlyozni, hogy azért még mindig a versenyzés élvez kiemelt figyelmet. A megjelenés 2022-re várható, a platformok még nem ismertek, de PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re tippelünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)