Hirdetés

A fejlesztők is tudják, hogy tartoznak még a Marvel's Avengers PlayStationös játékosainak

|

Egyik fontos ígéretüket még nem váltották be, de idén sort kerítenek rá.

Hirdetés

Bár a kiadók többsége már nem köt exkluzivitási megállapodást egy-egy platformtulajdonossal, és így a játékosok nem esnek el tartalmaktól csak azért, mert nem azt a konzolt választották, amelyik többet kap, vannak még olyanok, akik belemennek ilyen üzletekbe. A Square Enix a Marvel's Avengers kapcsán abban állapodott meg a Sonyval, hogy Pókember csak PlayStationön teszi majd tiszteletét, ha már úgyis ott a PS-exkluzív Marvel's Spider-Man.

Ezt a döntést természetesen nem mindenki fogadta kitörő örömmel, bár ahogy végül maga a játék sikerült, igazából most már nem Pókember miatt vagyunk bánatosak.

Hirdetés

Mindenesetre amikor a Crystal Dynamics kiadta a 2021-es frissítési terv legfrissebb változatát, feltűnő volt Pókember hiánya. A Game Rant rákérdezett Scott Walters vezető tervezőnél arra, hogy mi a helyzet, és ugyan konkrétumokat nem húzott ki belőle, azt a fejlesztő megerősítette, hogy a korábbi terveknek megfelelően 2021-ben a hálószövő is bővíteni fogja a Marvel's Avengers felhozatalát.

Ma egyébként pont jön egy nagy frissítés, a War for Wakanda, középpontban a Fekete Párduccal.

Nagy feladatot vállalt a Crystal Dynamics Pókemberrel: a legtöbb hős mozgását viszonylag könnyű újraalkotni, de a lengedezés mindig kihívásnak számít. Reméljük, konzultálnak az Insomniackal.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)