Hirdetés

A felújított Baldur's Gate fejlesztőinek új játékát a '80-as évek rajzfilmjei inspirálták

|

A MythForce lesz a Beamdok első saját IP-re épülő játéka.

Hirdetés

Egészen mostanáig arról ismertük a kanadai Beamdogot, amelyet a BioWare társalapítója, Trent Oster, valamint az RPG-specialista stúdió vezető programozója, Cameron Tofer hozott létre 2009-ben, hogy régi slágerjátékokat pofoz ki és ültet át modern platformokra, méghozzá célzottan az Interplay és az Atari portfóliójából válogatva.

Ezek között találjuk az MDK mindkét részét, az Axis & Alliest a klasszikus Baldur's Gate-eket, a Neverwinter Nights első részét, a Planescape: Tormentet és az Icewind Dale-t. Utóbbi folytatását csak azért nem remasterelte a csapat, mert elveszett a forráskód, és úgy ítélték meg, hogy nem térülne meg a visszafejtés költsége.

Hirdetés

A Beamdog egyetlen önálló alkotásának a Baldur's Gate-hez 2016-ban kiadott Siege of Dragonspear kiegészítőt tekinthetjük, a frissen leleplezett MythForce viszont továbblépést jelent ehhez képest, hiszen nemcsak teljes értékű játék (lesz majd, amikor kikerül a korai hozzáférésből), hanem egy vadonatúj IP is. A fejlesztők nem titkoltan a '80-as évek rajzfilmjeihez fordultak ihlet reményében, már ami a hangulatot és külsőségeket illeti. A szándékosan klisés fantasy környezetbe helyezett kooperatív akciójátékban a belsőnézetű harc roguelite megoldásokkal keveredik.

A MythForce április 20-ától lesz elérhető az Epic Games Store-ban, mint említettük, egyelőre korai hozzáférésben. Az Episode 1: Bastion of the Beastlord címet viselő nyitányban négy hős közül válszthatunk, akik vegyesen használnak fegyvereket és varázslatokat. Társaságban vagy egyedül is nekiveselkedhetünk a procedurálisan generált térképek nyújtotta kihívásoknak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Trent Oster, a Beamdog ügyvezetője a bejelentést kísérő sajtóközleményben így fogalmazott:

"Ki sem lehet fejezni, mennyire izgatott vagyok, hogy végre megmutathatuk csapatunk első eredeti művét. A MytForce egy olyan játék, ami jobb kedvre derít és megszólítja a bennünk lakozó gyermeket. A korai hozzáférés során együtt akarunk működni a játékosokkal, akik kíváncsiak a Mythforce '80-as évek stílusát idéző víziójára, hogy a lehető legjobb játékot építsük fel. A közösség lesz a kulcsa annak, hogy eljussunk az 1.0-ás verzióig."

Felkeltette az érdeklődéseteket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)