Hirdetés

A FIFA 21-nek nem lesz demója, de így is van rá mód, hogy kipróbáld

|

A COVID-19 járvány, és a keresztplatformos megjelenés miatt a csapatnak okosan kell beosztania az erőforrásait.

Hirdetés

A FIFA 21 megjelenése már nincs messze, így sokan várják a kipróbálható verzió érkezését is. A sorozat eddig minden évben kapott egy demót, amivel magunk tesztelhettük a legfontosabb újításokat még jóval a hivatalos start előtt. Idén viszont sajnos változik a helyzet: a csapatnak nem maradt lendülete a demó összerakására.

Az EA Sports a Twitteren írt egy rövid közleményt és indoklást erről. Ugyan a járványt konkrétan nem említették, de sejthető, hogy ez kavart be annyira a munkafolyamatokba, hogy a próbaverzió fejlesztésére már nem jutott sem idő, sem erőforrás, ráadásul a csapatnak a PlayStation 5 és Xbox Series X érkezésére is fel kell készülnie.

Hirdetés

Aki mégis ki akarja próbálni a játékot, annak persze mindig ott a lehetőség az EA Play előfizetésre, amivel 10 órán át lehet nyüstölni minden friss EA megjelenést.

A FIFA 21 megjelenése október 9-én lesz esedékes PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A Nintendo Switchre készülő Legacy Edition (azaz a régebbi játékmenettel operáló frissített kiadás) is aznap érkezik. Az újgenerációs változatok még nem kaptak pontos megjelenési dátumot, de fontos megjegyezni, hogy ezekre ingyenesen frissíthetünk majd PS4-ről és Xbox One-ról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)