Hirdetés

A FIFA 23-ban debütálhat egy, a közösség által évek óta hiába kért funkció

|

Ha minden igaz, több platform játékosai is együtt rúghatják majd a bőrt a következő FIFA epizódban.

Hirdetés

A sportvilág egyik legnagyobb együttműködése született meg közel három évtizeddel ezelőtt az EA és a FIFA között, de egyre több jel utal arra, hogy a partnerségnek vége szakad, így könnyen lehet, hogy a FIFA 22 volt az utolsó FIFA-játék az Electronic Arts lobogója alatt. Addig azonban, amíg nem érkezik hivatalos közlemény a továbbiakról, a széria idei epizódjára FIFA 23-ként hivatkozunk, és egy fontos részlet már ki is derülhetett róla. 

Egy ismert játékipari szivárogtató, Tom Henderson már többször is megbízható füleseket szállított korábban, többek között a Battlefield franchise kapcsán is - most ő mondja azt, hogy értesülései szerint a FIFA 23 támogatni fogja a vásárlók által régóta követelt crossplay funkciót, vagyis a PC, PlayStation és Xbox tulajok játszhatnak majd egymással gond nélkül.

Hirdetés

Henderson hozzátette, hogy úgy tudja, a támogatás egyaránt érvényes a férfi és női bajnokságokra is. Az Eurogamer megkereste az EA-t az infó kapcsán, de a vállalat egyelőre nem kommentálta a dolgot.

Nemrég az Electronic Arts vezetője, Andrew Wilson azt mondta, hogy a brandet eddig gátolták a globális sportszervezettel való kapcsolata, amely csak négy betű volt a doboz elején, szóval kíváncsian várjuk a fejleményeket, beleértve a crossplay lehetőségét is. Ha még nem tettétek volna, olvassátok el összefoglaló anyagunkat arról, hogy mi várható, ha az EA és a FIFA szakítanak

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)