Hirdetés

A Final Fantasy XVI harcait csak egy platform tudja kezelni a producer szerint

|

A fejlesztők elmondása szerint egyetlen konzol teszi lehetővé azokat a hatalmas, filmszerű harcokat, melyek a Final Fantasy XVI lényegét adják.

Hirdetés

A Final Fantasy XVI-ot a bejelentése óta kritizálják sok apróság miatt. Egyike ezen apróságoknak, hogy megjelenéskor a játék csak és kizárólag a PlayStation 5-re lesz elérhető. Még a PC-s verzióra is legalább egy évet kell majd várnunk, ami nagyon szomorú hír a széria rajongói számára.

Naoki Yoshida, a játék producere azonban azt állítja, hogy a PS5 miatt lehet a játék olyan, amilyen. Az amerikai IGN-nek adott interjújában elmondta, hogy a filmszerű harcokat kizárólag ez az új generációs konzol teszi lehetővé.

Hirdetés

A Final Fantasy XVI-ban lehetőségünk lesz átváltozni hatalmas szörnyetegekké, és azok képében megharcolni más szörnyekkel. Az átalakulást és az akörüli eseményeket átvezetőkön keresztül élhetjük át, melyekből a kamera azonnal harci állásba vált, és a kezünkbe adja az irányítást. Ez nem lehetne lehetséges az előző generáció hardvereivel.

"Amikor Ifrittel vagy Garudával harcolsz, akkor közben a PlayStation 5 már a következő jelenetet tölti be a háttérben. Előkészíti a terepet, hogy a játékos akadály nélkül léphessen majd tovább."

Hasonló magyarázattal szolgált Ryoto Suzuki, a játék harcrendszerének felelőse is. Szerinte, ha nem a PS5-re fejlesztenének, akkor még rengeteg melójuk lenne a Final Fantasy XVI-tal.

"Meg kell jelenítened minden karmot, tollat, szárnyat, mindezt valós időben kell mozgatnod, és különböző opciókat kell adnod a játékos kezébe. Ahhoz, hogy mindez megtörténhessen szükség van a PS5 erejére. Ha nem lenne a kezünkben az a memória mennyiség és olvasási sebesség, amit a konzol kínál, akkor még mindig bőven fejlesztés alatt állna a játék."

Az Xbox Series X és egy ütősebb gamer PC is könnyedén szállítja azokat a számokat, mint a PS5, de az tény és való, hogy egyszerre egy platfomra optimalizálni mindig könnyebb. Mind tudjuk, hogy a Final Fantasy XVI miért PS5 exkluzív, így felesleges is fényezni ezt az egészet. Szép és jó, hogy így kiemelik az alkotók a PlayStation 5-öt, mint platformot, de gyakorlatilag annyit mondtak el, hogy az előző generáció vasain nem tudna futni a játék, azt nem cáfolták meg, hogy az Xbox Series konzolok kevesek lennének hozzá. 

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)