Hirdetés

A Forza rajongóinak igazi ünnep lesz a június

|

A Turn 10 Studios két alkalommal is mutogatni fogja az ígéretes versenyjátékát.

Hirdetés

A 2021-es Forza Horizon 5 az Xbox történetének legsikeresebben rajtoló játéka lett, de nem mindenki szereti ezt a laza hangulatú, nyitott világú autókázást, sokan inkább a versenypályákra fókuszáló Forza Motorsport szériáért vannak oda, amelynek már hat éve jelent meg a legutóbbi része. A Turn 10 Studios azonban már 2020-ban bejelentette a következőt, amit szimplán csak Forza Motorsportként emlegetnek, és januárban meg is mutatták, hogy milyen gyönyörű lesz

Nemrég a csapat elmondta, hogy azért tart ilyen sokáig a fejlesztés, mert idő kell ahhoz, hogy ténylegesen a következő generációs vezetési élményt nyújthassák a játékosoknak, hamarosan pedig két eseményen is prezentálják nekünk, hogy ez mit jelent a gyakorlatban. 

Hirdetés

Először az Xbox Games Showcase során fogja megmutatni magát az új Forza Motorsport, amely június 11-én, vasárnap, hazai idő szerint 19:00-kor kezdődik majd (és rögtön követi a Starfield Direct). Itt a Turn 10 szerint "közelebbről is megnézhetik majd a nézők azokat az autókat, amelyekkel száguldozni fognak, amikor végre eljön a megjelenés napja". Ezután a stúdió június 13-án megtartja a saját műsorát is a Forza Monthly Showcase képében, ahol a karriermód játékmenetébe kaphatunk egy hosszabb betekintést.

Emellett a csapat azt is leleplezte, hogy a Forza Motorsport borítóját egy 2023-as No. 01 Cadillac Racing V-Series.R és egy 2024-es Chevrolet Corvette E-Ray fogják díszíteni (a fenti képen láthatjátok őket), de remélhetőleg ennél több is ki fog derülni a játékról valamelyik show során: például a megjelenési dátuma, ugyanis eredetileg már tavasszal meg kellett volna érkeznie. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)